Logo
A magyar jezsuiták lelkiségi és kulturális központja

Átadták a 22. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotókiállítás díjait

A 22. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat legjobb kisjátékfilmje Schwechtje Mihály Aki bújt, aki nem című filmje lett, a dokumentumfilmek közül Alexander Abramov Palekh – Újra a térképen című munkáját, az animációs- és kísérleti filmek közül pedig Gianluca Abbate Szupermarket című alkotását jutalmazta első díjjal a zsűri. A Faludi Fotópályázat idei kitüntetettjei: Czimbal Gyula, Szőke Ferenc és Walton Eszter. A Premier Kultcaféban, november 30-án az ökumenikus zsűri, a középiskolás és egyetemi diákzsűri is osztott elismeréseket, a fesztivál legjobb színészének Marta Bayarrit választották.

A Faludi Ferenc Akadémia HÍVÁS mottóval meghirdetett tematikus nemzetközi filmszemléjére és a hozzá kapcsolódó fotópályázatra minden korábbinál több jelentkezés érkezett. A magyar jezsuita rendtartomány által fenntartott intézmény olyan, a hívószó gondolatkörébe illeszkedő, szakmailag igényes alkotásokat várt, amelyek alkalmasak arra, hogy a vizualitás nyelvén fórumot teremtsenek különböző nézőpontok és vélemények dialógusához.

A filmes kategóriák győzteseiről döntő Almási Tamás, Lázár Kovács Ákos, Karl Markovics, Kassay Réka és Ujj Mészáros Károly alkotta zsűri 23 kisjáték-, 19 dokumentum-, valamint 10 animációs/kísérleti film közül választotta ki a díjazottakat. A fesztivál legjobb kisjátékfilmje Schwechtje Mihály Aki bújt, aki nem című alkotása lett, a második helyezett Christian Werner A látogatás, a harmadik pedig Ducki Witek Sommelier című filmje lett. A legjobb dokumentumfilmek járó kitüntetést Alexander Abramov kapta Palekh – Újra a térképen című művéért, a legjobb kísérleti és animációs filmek pedig Gianluca Abbate Szupermarket című alkotása lett. A fesztivál legjobb televíziós dokumentumfilmje díjat Dobray Györgynek ítélte a zsűri, Próbajáték című dolgozatáért, a legjobb elsőfilmes rendező Almási Zsolt lett, a legjobb filmegyetemi hallgató díját pedig Szeleczki Rozália kapta, a Rozgonyiné című filmjéért. A középiskolás diákzsűri Rófusz Ferenc Az utolsó vacsora című animációs filmjét jutalmzta. A fesztivál legjobb színészi alakításáért Marta Bayarrit díjazta a zsűri, Jorge Yudice Krokodil című filmjében, az anya megformálásáért.

A fotós előzsűri döntése alapján 21 nevező 27 pályamunkáját állították ki a Párbeszéd Házában. A Wojciech Grzędziński, Haris László, Korniss Péter és Kosmály Gábor alkotta zsűri Czimbal Gyula Megérkezés című sorozatát, Szőke Ferenc Írás, olvasás című sorozatát, valamint Walton Eszter Domonkos nővérek című sorozatát díjazta. Különdíjban részesültek: Farbaky Tamás, Szigeti Vajk István, M. Nagy László és Ráfi Dénes.

A 22. Faludi Nemzetközi Filmszemléhez kapcsolódó fotópályázat legjobb alkotásaiból nyílt kiállítás 2020. január 15-ig tekinthető meg, a budapesti Párbeszéd Házában.

A díjazottak listája ide kattintva érhető el.

Hírfolyam