Krisztuskeresők - Film Loyolai Szent Ignác és Kálvin – elképzelt – vitájáról

Baranyai Béla, az Új Ember katolikus hetilap és a Magyar Kurír katolikus hírportál vezető szerkesztőjének reflexiója Pozsgai Zsolt író-rendező Megszállottak című filmjéről.

 

 

           Bár Kálvin János, a reformáció meghatározó egyénisége és Loyolai Szent Ignác, a katolikus megújulás kiemelkedő képviselője kortársak voltak, mégsem találkoztak soha. Vajon mi lett volna akkor, ha e két lélekkel áthatott ember nem csak találkozik, de vitázik is egymással? Pozsgai Zsolt író-rendező Megszállottak című filmjének középpontjába ezt az elképzelt disputát helyezte.

Lausanne polgárai 1536-ban összegyűlnek, hogy döntsenek: maradjanak-e a katolikus egyház tagjai vagy csatlakozzanak a hitújítókhoz. De mielőtt elhatározásra jutnának, meg akarják hallgatni mind a két felet. Rendeznek tehát egy vitát, melyen a reformátorok felfogását Kálvin (Szabó Máté), míg az Egyház álláspontját Loyolai Szent Ignác (Lux Ádám) hivatott képviselni. S miközben érvek ütköznek érvekkel, egy-egy jelenet erejéig Kálvin és Ignác életének néhány fontosnak érzett epizódjába is bepillantást nyerünk.

A vita során előkerülnek a szokásos, mindenki által ismert témák, mint a Szentírás szerepe, a búcsúcédulák kérdése, az ereklyék haszna vagy éppen a pápa személye. Mind a két fél meg van arról győződve, hogy Isten kiválasztotta őt, ám ezen kívül más nem igen köti őket össze. Míg Kálvin elsősorban mesterének, Guillaume Farelnek (Quintus Konrád) a tanácsaira hallgat, addig Ignácot látomásai vezérlik. Mind a ketten megszállottak, ám míg Kálvin – aki önmagát Isten véres, hatalmas eszközének látja – elszántsága inkább racionális, addig Ignác lelkesedését misztikus hév fűti. Érdekes, hogy mind a két szereplő életében megjelenik egy hölgy. Kálvin Valois Renáta, modenai és ferrarai hercegnével folytat intim kapcsolatot, Loyolai Szent Ignác pedig – tartva a tisztesség diktálta távolságot – felkarol egy szegény, fiatal nőt.

A film a legjobb külföldi filmnek járó elismerést és a zsűri különdíját nyerte az Argentínában megrendezett keresztény filmek világfesztiválján (Jesus Film Fest). Premier előtti vetítésére október 2-án került sor a budapesti Párbeszéd Házában. Az ezt követő kerekasztal-beszélgetésen Balogh Judit történész, Pozsgai Zsolt rendező, Lux Ádám színész, Lukács János jezsuita szerzetes és Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Háza vezetője osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel.

Balogh Judit, a reformáció avatott ismerője szerint a film szereplői hitelesen lettek ábrázolva. A történész arra hívta fel a figyelmet, hogy egyik vitatkozó fél sem a türelméről volt ismert. Kálvin egyházpolitikus is volt, így ő inkább világi, szemben a földöntúliba elragadtatott Ignáccal. Lausanne-ban valóban volt egy hasonló hitvita, ezen Kálvin kétszer is felszólalt. Ugyanakkor eltérések is vannak a valóság és a film között. Kálvin tudós alkat volt, vagyis az ábrázoltnál kevésbé túlfűtött. A közvélekedéssel és a filmen látottakkal szemben nem foglalkozott a török veszéllyel, és – a latin kedvelőjeként – a nemzeti nyelveket sem tartotta nagyra. A reformáció mártírjaira nem hivatkozhatott, mert ebben az időben az egyes ember élete nem volt fontos, sokkal inkább az ember túlvilági léte, az Isten előtti számadás volt a lényeges. A két oldal azért is nehezen győzhette meg a másikat, mert ellentétekben, szélsőségekben gondolkodtak. Az viszont teljesen megállja a helyét, hogy Kálvint és Ignácot is az állandó krisztuskeresés jellemezte.

            Lukács János jezsuita szerzetes szerint Ignác alakját nem szabad az ellenreformációval azonosítani. Ebben az időben elsősorban a szentföldi zarándoklat és a belső, lelki megújulás foglalkoztatta. Szenvedélyesen szerette az evangéliumok Jézusát, ugyanakkor ő is változtatni szeretett volna az Egyházon. Az ábrázolt kétfajta krisztuskeresés valójában összefügg egymással. Ez a film értelmezhető úgy is, hogy a mából értékeli az eseményeket: a két felekezet kezdeti éles szembenállását az egymás mellett élés követte, korunkban pedig – ahogyan azt a film végén is láttuk – valóban megtörtént a kézfogás.

Mindehhez hozzátehetjük, hogy a film több pontján is érzünk olyan áthallásokat, melyek inkább a mai gondolkodás jellemzői, nem beszélve a szintén jól érzékelhető aktuálpolitikai felhangokról. Ez persze már egy másik kérdéskörhöz vezet: vajon mi a szerepe egy történelmi filmnek? Pozsgai Zsolt író-rendező szerint ez a film ugyan fikció, de történelmi tényeken alapul. Vagyis nem ismeretterjesztő film – már csak azért sem, mert az Európában manapság tapasztalható szakadások motiválták.

A film nézőjének már az elején feltűnik, hogy a rendelkezése álló források igen korlátozottak lehettek. A rendezőt a reformáció ötszázadik évfordulójára készülve kérte fel Hafenscher Károly, hogy – katolikusként – egy filmalkotásban kapcsolja össze Kálvin és Ignác alakját. Sajnos a magyarországi viszonyokra jellemző, hogy a szükséges pénzt csak nagyon nehezen tudták előteremteni. Ezért szolgált a film hátteréül – a megfelelő stúdió helyett – a Bikali élménybirtok. De a forgatás egészére jellemző volt a pénzhiány, így ennek is köszönhető, hogy azt az atmoszférát, melyet a XXI. században egy történelmi filmtől elvárnánk, nem sikerült megteremteni. Ugyanakkor két ember szenvedélyektől átitatott vitája is lehet sodró erejű – sőt, akár katartikus is –, ehhez azonban az kell, hogy a párbeszédek hatásosan legyenek megírva. A Megszállottak esetében valahogy ez nem igazán sikerült. E hiányosságokat azonban ellensúlyozza a kitűnő színészi játék, s már csak ezért is érdemes megnézni a filmet október 31-én, a Duna TV-n.

 

Baranyai Béla

 

 

parbeszedhaza@jezsuita.hu
06-1/411-0825