Megújul a Párbeszéd Háza!
 

Örömmel tudatjuk, hogy a Párbeszéd Háza nyáron, illetve ősszel megújul. Így októbertől igazán méltó körülmények között fogadhatja a programokra látogatókat. Mivel az átépítés átmeneti ideje (2010. július 12-október 18.) alatt a Párbeszéd Háza munkatársai nem tartózkodnak a Horánszky utca 20. alatti irodában, a türelmüket is kérjük.

 
 
  2010. július 5.
Mai problémák a II. Vatikáni Zsinat fényében
 
Szeretettel hívunk világiakat és egyháziakat, akik a keresztény hit és az egyház valóságának mélyebb megértését keresik, különösen is a papokat, szerzeteseket, hittanárokat, lelkipásztori kisegítőket, a teológiai főiskolák növendékeit, lelkiségi mozgalmak képviselőit és természetesen azokat is, akiknek elkötelezetten fontos a krisztusi igazság közös keresése.
 
 
  2010. július 5.
Jezsuita gyűjtés a felsőzsolcai árvízkárosultak részére
 

A folyamatos esőzések és a folyók megáradása sok család jólétét fenyegette vagy mosta el. Mivel a legnagyobb tragédiák abban a térségben történtek, amiben a jezsuita gimnázium is működik, úgy érezzük, kötelességünk támogatni a felsőzsolcai árvízkárosultakat.

 
 
  2010. szeptember 9.

Csendélet meditáció

 
Ez az alkalom bevezetés a csend birodalmába, különböző észlelési gyakorlatokkal és az észlelési képesség fejlesztése által fogékonnyá tesz a kívül-belül rejlő csend felfedezésére és segít felismerni a mindig és mindenütt jelenlevő Istent, önmagadban, társaidban és a minket körülvevő világban.
 
 
  2010. szeptember 15.
Cigánypasztorációs Műhely
 
A szakmai műhelysorozat célja a cigánypasztoráció és lelkigondozás segítése, a cigány kisebbség kulturális értékeinek bemutatása és népszerűsítése. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a műhely vezetői!
 
 
  2010. szeptember 15.
Nikodémus Bibliakör
 

Szeretettel értesítünk minden kedves érdeklődőt, hogy ősszel folytatódik a Nikodémus Bibliakör Kiss Ulrich SJ lelkivezetésével szerdánként ÚJ IDŐPONTBAN 18:00-kor a Párbeszéd Házában (1085 Budapest, Horánszky u. 20.).

 
 
  2010. szeptember 18.
A IV. Szakrális Művészetek Hete jezsuita vonatkozásai - 2010. szept. 18-26.
 

A Szakrális Művészetek Hete, mely a 2007-ben a Városmisszió részeként szerveződött, egy olyan civil kezdeményezésből kibontakozó kulturális rendezvénysorozat,  amelynek célja a remény jeleinek felmutatása a kultúrában, magas művészi színvonalú programokon keresztül, mindenki számára ingyenesen hozzáférhető módon.

 
 
Főoldal
Honlaptérkép
Terembérlet
Linkek
Kapcsolat