2009. december 9.

Zsidó vallás és kereszténység

 
A Faludi Ferenc Akadémia és az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem közös rendezvénysorozata a két vallás intellektuálisan igényes, teológiailag korszerű bemutatására vállalkozik.
 
Pár(huzamos)beszédek
 
A zsidó vallás és a kereszténység szempontjából egyaránt fontos témákat tárgyaló 45-45 perces előadások igazi párbeszéddé bővülnek, hiszen az összejövetelek végén a résztvevők arra is reflektálnak, ami a másik előadásában saját vallásuk szempontjából is valódi értéknek és igazságnak tűnik.
 
 
szeptember 30. Dr. Haraszti György és Perintfalvi Rita Isten a történelemben - történelem és emlékezet
október 14.  Dr. Oláh János és Dr. Nemeshegyi Péter SJ A kinyilatkoztatás és a kiválasztottság teológiai modelljei
november 3. Darvas István és Dr. Fodor György Egység a különbözőségben? Irányzatok, áramlatok
november 25. Dr. Schőner Alfréd és Dr. Hankovszky Tamás Figurális ábrázolás és teológia
december 9. Dr. Domán István és Dr. Patsch Ferenc SJ Elképzelések a túlvilágról - gondolatok üdvösségről és kárhozatról
 
 
      
 
Az előadások minden alkalommal 19 órakor kezdődnek a Párbeszéd Házában
 
(VIII. Horánszky utca 20.).
  2009. május 13.

Hindu-keresztény párbeszéd

 
A Faludi Ferenc Akadémia és a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége közös rendezvénysorozata a két vallás intellektuálisan igényes, teológiailag korszerű bemutatására vállalkozik.
 
 
A Krisna-tudatú hívők és a kereszténység szempontjából egyaránt fontos témákat tárgyaló 45-45 perces előadások igazi párbeszéddé bővülnek, hiszen az összejövetelek végén a résztvevők arra is reflektálnak, ami a másik előadásában saját vallásuk szempontjából is valódi értéknek és igazságnak tűnik.
 
 
 
 
Hinduizmus (Krisna-tudatú hívők) és kereszténység
Pár(huzamos)beszédek
 
 
 
február 25. 
Nagy Richárd és Nemeshegyi Péter SJ:  A megváltás hindu útjai és keresztény útja
 
március 11. 
Isvara Krisna Dász (Tasi István) és Hankovszky Tamás:  Ciklikus világfolyamat vagy előrehaladó történelem
 
április 1. 
Maharani Dévi Dászi (Banyár Magdolna) és Fabiny Tibor: A vallási hagyomány állandó és változó arculata
 
április 22. 
Sivarama Szvámi és Puskás Attila: Krisztus és Krisna
 
május 13. 
Govardhana Dász (Tornóczky Gusztáv) és Mustó Péter SJ: Vallásos gyakorlat
 
 
 
Az előadások minden alkalommal 19 órakor kezdődnek a Párbeszéd Házában
(VIII. Horánszky utca 20.).
 
 
 
 
 
ELŐADÓINKRÓL:
 
Govardhana Dász (Tornóczky Gusztáv) lelkész, kommunikációs képviselő. Budapesten, a Testnevelési Egyetemen diplomázott, szakdolgozati témája a keleti jóga volt. 1994. óta a Krisna-hívők közösségének tagja, jelenleg a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán társadalomtudományi témában írja szakdolgozatát. Ugyanezen főiskola tanára, Krisna-hívő szentek életéről szóló tárgyakat és kommunikációt oktat.
 
Mustó Péter 1935-ben született. Franciaországban filozófiát, Németországban már jezsuita szerzetesként teológiát tanult. 1963-ban pappá szentelték. 12 évig ifjúsági lelkészként működött Münchenben, közben szociális pedagógiát tanult. A 60-as években a II. Vatikáni zsinat szellemében a más vallásúak, másként gondolkodók és a jóléti társadalom sérültjei felé fordult. 1977-91-ig Dél-Amerikában tartózkodott, ahol a felszabadítás teológiájának gyakorlatát kívánta megismerni. Bogotában kezdetben utcagyerekek között élt, majd az erőszak és nyomor helyszínén a veszélyeztetett családok támogatása és megsegítése céljából egykori börtönviselt gerillákkal szociális intézményeket hozott létre. A rendszerváltás óta Magyarországon imádkozni tanít, és meditációs lelkigyakorlatokat vezet.
 
Sivaráma Szvámí a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége vezető lelkésze. Budapesten született, de 7 éves korában a magyarországi forradalom miatt szülei Kanadába emigráltak. Felnőttként mérnöki diplomát szerzett, majd nem sokkal később megismerte a Krisna-tudat filozófiáját és lelki tantómesterét, Srila Prabhupádát. 1979. óta a lemondott rendben él (szannyásza, teljes cölibátus). 1986-ban a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete (ISKCON) vezető testületének tagja lett. Hosszú évekig Anglia , majd Magyarország vezető lelkésze. Sivaráma Szvámít 2009. március 14-én Arany Érdemkereszt kitüntetésben részítette a magyar állam.
 
Dr. Puskás Attila a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Dogmatika Tanszékének vezetője. 1990-ben szentelték pappá. A kinyilatkoztatás fogalma Anton Günther teológiájában című disszertációjával 1991-ben teológiai doktorátust szerzett. 1997-ben a filozófiatudomány doktorává avatták a római Szent Gergely Egyetemen. 1997. és 2000. között prefektus volt a Központi Szemináriumban, filozófiát oktatott a Pécsi Hittudományi Főiskolán. 2006-ban habilitált a PPKE Hittudományi Karán, és megbízást kapott a Dogmatika Tanszék vezetésére.
 
Maharani Dévi Dászí (Banyár Magdolna) közgazdász, szociológus, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola oktatója és gazdasági főigazgatója. Végzős Phd-hallgató az ELTE Atelier doktori iskolájában, disszertációjának témája: a Magyarországi Krisna- tudatú Hívők Közösségének intézmény- és társadalomtörténete. Kutatási területe: a védikus jogi és társadalmi rendszer, valamint az istenszobrok imádatának teológiája és liturgiája.
 
Fabiny Tibor a Károli Gáspár Református Egyetem Hermeneutika Tanszékének és az Angol Intézetének a vezetője, a Hermeneutikai Füzetek szerkesztője. Irodalomtörténész és világi teológus, egyházmegyei felügyelő a Magyarországi Evangélikus Egyházban, a Magyarországi Luther Szövetség elnöke. Tanulmányait az ELTE-én végezte, tanított a szegedi József Attila Tudományegyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Angol és magyar nyelven publikál.
 
Tasi István (Isvara Krisna Dász) vaisnava teológus és lelkész 1970-ben születetett Egerben. 1997-ben az ELTÉ-n diplomázott kulturális antropológia szakon, majd 2005-ben vaisnava teológusi diplomát is szerzett. A Tattva című folyóirat munkatársa, a Védikus Tudományok Kutatóközpontja vezetője és a Bhakivedanta Hittudományi Főiskola tanára.
 
Hankovszky Tamás a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának filozófia tanára. 1969-ben született, tanulmányait Szegeden és a németországi Bonnban végezte, kémia, magyar, teológia és filozófia szakos diplomát szerzett, majd esztétikából doktorált az ELTÉ-n. Tíz évig tanított teológiát a Szegedi Hittudományi Főiskolán.
 
Asta Sakhí dévi dászí (Dr. Szabó Csilla) 1992-ben diplomázott az ELTE bölcsészkarán orosz és történelem szakon. 2001-ben doktorált ugyanitt történelemből. Több éven át az ELTE "Atelier"  Magyar-Francia Társadalomtudományi Központjának volt tudományos munkatársa. 2003-tól "hindu teológiát", helyesen: vaisnavát tanít a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán, melynek 2004. és 2008. között rektora is volt. Jelenleg a főiskola tanára.
 
Nemeshegyi Péter SJ államtudományi doktorátust szerzett a budapesti egyetemen, majd 1944-ben belépett Jézus Társaságába. 1956-ban a római Gergely Egyetemen szerzett teológiai doktorátust. 1991-ig teológia-tanárként működött a tokiói Sophia Egyetem Teológia Karán, melynek több ízben dékánjául választották. 1969-től 1974-ig a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja volt. 1993-ban visszaköltözött Magyarországra, és  azóta itthon dolgozik: tanít az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, illetve a Sapientia Szerzetesi Főiskolán.
 
 
 
  2008. szeptember 10.
iszlám és kereszténység - pár(huzamos)beszédek
 
Folytatódik a Faludi Ferenc Akadémia Pár(huzamos)beszédek rendezvénysorozata,  Iszlám és kereszténység címmel.

Helyszín: Párbeszéd Háza
Idő: 19.00
 

Szeptember 10-én indul a két vallás sarkalatos témáit körüljáró konferenciasorozat. Első alkalommal Székely János püspök és Abdul- Fattah Munif, a Magyarországi Muszlimok Egyháza képviselője tart előadást A kinyilatkoztatás értelmezéséről.

Néhány címszó előzetesen: Mi a Korán? – értelmezési szabályok és hagyományok. Mit jelent a kinyilatkozatás a kereszténységben. Jézus és Mohamed önértelmezése a kinyilatkoztatással összefüggésben.
További információ: www.faludiakademia.hu

  2008. február 27.
pár(huzamos)beszédek
 

A Faludi Ferenc Akadémia és a Tan Kapuja Buddhista Főiskola közös rendezvénysorozata.

A személyiség, az én és az individuum
 - Agócs Tamás és Nemeshegyi Péter SJ

Helyszín: Párbeszéd Háza
Idő: 19.00

 
A Faludi Ferenc Akadémia és a Tan Kapuja Buddhista Főiskola közös rendezvénysorozata a két vallás intellektuálisan igényes, teológiailag korszerű bemutatására vállalkozik. A buddhizmus és a kereszténység szempontjából egyaránt fontos témákat tárgyaló előadások úgy bővülnek igazi párbeszéddé, hogy az összejövetelek második felében a résztvevők arra reflektálnak, ami a másik előadásában saját vallásuk szempontjából is valódi értéknek és igazságnak tűnik.
 
február 27.  A személyiség, az én és az individuum     - Agócs Tamás és Nemeshegyi Péter SJ
március 19.  Reinkarnáció és feltámadás         - Cser Zoltán és Hankovszky Tamás
április  09.  A szenvedés oka és értelme - Ruzsa Ferenc és Patsch Ferenc SJ
május 07.   Buddha, Krisztus és az egyes ember - Szatmári Botond és Puskás Attila
május 28.   A lemondás szelleme és a szerzetesség     - Cser Zoltán és Lukács János SJ
          
Az előadások minden alkalommal 19 órakor kezdődnek a Párbeszéd Házában (VIII. Horánszky utca 20.)
Minden érdeklődőt szeretettel vár a Tan Kapuja Buddhista Főiskola és a Faludi Ferenc Akadémia!

További információ:
iroda@faludiakademia.hu vagy telefonon: 061 411 0825
Főoldal
Honlaptérkép
Terembérlet
Linkek
Kapcsolat