A napokban jelent meg az ENSZ gyermekjogi bizottságának jelentése1, melyben igen kemény szavakkal illeti a katolikus egyházat a kiskorúakat érintő szexuális zaklatások, bűntények nyilvánosságra hozatalának ügyében. A bizottsági vélemény évekkel ezelőtt aktuális lehetett volna, de ma ez az értékelés ebben a formában már nem helytálló. Túlzó és leegyszerűsítő, érzelmeket generál konkrét ténymegállapítások nélkül.
Az élő seb fájdalma
A napokban jelent meg az ENSZ gyermekjogi bizottságának jelentése, melyben igen kemény szavakkal illeti a katolikus egyházat a kiskorúakat érintő szexuális zaklatások, bűntények nyilvánosságra hozatalának ügyében. A bizottsági vélemény évekkel ezelőtt aktuális lehetett volna, de ma ez az értékelés ebben a formában már nem helytálló. Túlzó és leegyszerűsítő, érzelmeket generál konkrét ténymegállapítások nélkül.
A jelentés szerint az egyház közel sem tett meg mindent annak érdekében, hogy az elmúlt években felfedezett, kiskorúakat érintő szexuális zaklatások dokumentumai nyilvánosságra kerüljenek, és a bűnösök ne követhessék el a korábbi bűneiket. A hír, majd a dokumentum olvasásakor az első reakcióm az volt, hogy megnéztem a dátumot. Tényleg jól látom? 2014. január 31. Jól láttam.
Pár nappal később a vatikáni szóvivő, Federico Lombardi válaszolt a dokumentumra, ami megerősített a vélekedésemben. A bizottsági vélemény évekkel ezelőtt aktuális lehetett volna a szexuális zaklatások tekintetében, de ma ez az értékelés ebben a formában már nem helytálló. Túlzó és leegyszerűsítő, érzelmeket generál konkrét ténymegállapítások nélkül.
Egyházi gimnáziumi alkalmazottként, keresztényként és apaként nagyon mélyen érint és felkavar minden hír, ami a témában megjelenik, márpedig az utóbbi években egyre másra láttak napvilágot papi, szerzetesi, világi visszaélésekről szóló híradások. Ez még akkor is személyes fájdalom, ha a történtek legtöbbször több ezer kilométerre tőlünk, évtizedekkel ezelőtt történtek. Sokáig azt hittük, hogy nem vagyunk érintettek, de megéreztük, hogy nincsenek határok a témában.
Az egyre másra napvilágra került visszaélések cselekvésre késztették az egyházat, és mára már elmondható, hogy léteznek azok a dokumentumok, szabályozók, irányelvek, ajánlások, képzési tervek stb., melyek az új esetek számát minimalizálhatják. 2012 februárjában nagy médianyilvánosság előtt zajlott egy konferencia Rómában „A gyógyulás és megújulás felé”1 címmel, ami az áldozatok beszámolójával és az eddigi intézkedésekről való beszámolóval kezdődött, majd a követendő irányelvekkel folytatódott. Hazánkban az elmúlt években éppen a jezsuiták segítették könyvkiadással és szemináriumokkal felhívni a figyelmet a tanulságokra és a megelőzésre.
Az irányelvek meghatározzák az egyház különböző közösségeinek intézkedési rendjét. Ennek fényében már 2012-ben megszületett a jezsuita intézményekre vonatkozó gyermek és ifjúságvédelmi szabályzat, amely szabályozza a gyermekekkel, fiatalokkal való kapcsolattartás formáját, a kiskorút, illetve a „sebezhető felnőttet” érintő bántalmazási esetek megelőzése érdekében alkalmazott eljárásokat. A dokumentum második fele kötelezi a rendtagokat és alkalmazottakat, hogy minden jogi vagy keresztény erkölcsbe ütközőnek vélt esetet jelentsenek a megjelölt fórumoknak. Ez nem alternatíva, hanem kötelezettség, ezért a dokumentum intézkedik a bejelentő védelméről is, mindamellett, hogy az elsődleges védelem egyértelműen az áldozatot illeti meg. Első helyen áll az áldozat biztonságba helyezése. A titkolózás eleve kizárt, mivel minden esetet jelenteni kell a kúriának, illetve a törvényszegést az illetékes világi hatóságok felé. A megtörtént esetek kivizsgálása széles szakértői bázissal történik. A dokumentum kitér a szereplők gyógyulásának kísérésére, támogatására. Szem előtt tartva, hogy a sebek mélyek és fájdalmasak, sokszor hosszan gyógyulók.
Az elmúlt két évben igen sok szakmai fórumon felhívtam már a figyelmet minderre. Legtöbbször néma csend és megdöbbenés a reakció. Néhány pillanat elteltével szinte mindenki elő tud húzni a tarsolyából hasonló történeteket. Legtöbbször elégtelen, esetleges, jó szándékú, de sokszor dilettáns esetkezeléssel. A mienkhez hasonlóan részletes dokumentummal mindezidáig nem találkoztam sem egyházi sem világi, kiskorúakkal foglakozó intézményekben. Nálunk az ifjúságvédelmi dokumentumot minden alkalmazott munkatársnak ismernie kell, és csak miután azt elfogadta állhat munkába.
Azt látom, hogy a katolikus egyház nagyon sokat tett a gyógyulás érdekében, de rengeteg munka van még mind az egyházban, egyházakban, mind a tágabb világi környezetben. Figyelmünket, mindenesetre tartsuk a problémán, mivel biztosak lehetünk abban, hogy a napvilágot látott esetek a jéghegy csúcsa. A jéghegy valószínűleg nagy, a tenger ahol úszik, minden létező emberi közösség, és nem kizárólag a katolikus egyház.
1A gyógyulás és megújulás felé – felelős szerk.: Patsch Ferenc Sj, JTMR Faludi Ferenc Akadémia és a L’Harmattan Kiadó, Bp. 2012
2Az egyház nyílt sebe – Giovanni Cucci SJ és Hans Zollner SJ, JTMR Faludi Ferenc Akadémia és a L’Harmattan Kiadó, Bp. 2013
A szerző a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium ifjúságvédelmi megbízottja, tanára.
Nyitókép forrása.
Szerkesztő: Kóczián Mária
