Stoma Parker jógamester volt a Párbeszéd Háza vendége
2019.02.28

Stoma Parker amerikai jógamester volt a Párbeszéd Háza vendége február 22-én. A beszélgetés apropója Az út megtisztítása címmel magyarul most megjelent könyve volt.  És valóban erről is beszélt: az Istenhez vezető út megtisztításáról, azaz arról, hogy mit tehetünk mi, hogy előkészítsük magunkat a kegyelem befogadására.

 

Borda Máté reflexiója

Niklaus Brantschen jezsuita zen-mester néhány hónappal ezelőtti látogatása után most egy másik keleti hagyomány, a jóga tanításának foglalatát hallhattuk hiteles forrásból. Stephen – avagy beavatási nevén Stoma – Parker 1971 óta a jóga himalájai tradíciójának beavatott tanítványa, emellett képzett pszichológus, az idegtudomány kutatója és a szanszkrit nyelv tudósa. Most megjelent könyvében az ókorban élt nagy mester, Patandzsali rendszere alapján fejti ki a jóga tanítását, összekapcsolva azt a kortárs idegkutatás legújabb eredményeivel. A tudásterület, amelyből merít, olyan átfogó, hogy a fordítást két eltérő képzettségű szakmai lektornak is át kellett néznie. Nem bevezető könyvről van tehát szó, hanem egy olyan kötetről, amely a tapasztaltabb gyakorlók és a jógaoktatók hasznos referenciája lehet.

 

Bár a tudásterület, amelyet Stoma Parker felölel, kiterjedt és összetett, tanításának vezérfonala egyszerű: az éber jelenlét, a mindfulness gyakorlása. Kezdhetjük például úgy, hogy megfigyeljük a légzésünket. Amint a figyelmünket lehorgonyozzuk a lélegzetnél, a háttérbe vonul az elménknek az a része, amit default mode networknek, azaz egyfajta „alapjáratnak” neveznek a kutatók – magyarázta Stoma. Ha jól értettem, ez az alapjárat azokat a szokásos, sokszor frusztráló gondolatmeneteket jelenti, amelyek azonnal beindulnak, amint nem foglaljuk le a tudatot valamilyen tevékenységgel. Egy Stoma által idézett kísérlet szerint a résztvevők 60 százaléka inkább enyhébb elektrosokkot adott magának, mintsem hogy néhány percig szabad folyást engedjen gondolatainak. Egy tanulmány pedig meggyőzően érvel amellett, hogy amit emberi szenvedésnek hívunk, az dióhéjban nem más, mint ez az alapjárat. (Milyen beszédes a magyar nyelv: a gondolat szóban benne van a gond.)

 

A jó hír az, hogy az éber jelenlét, a mindfulness gyakorlásával tisztítható a tudatunk. Ennek számos módja lehet: a már említett légzésfigyeléstől kezdve megpróbálhatunk például odafigyelve enni. Stoma sajátos értelmezése szerint a böjtölés nem azt jelenti, hogy koplalunk, hanem azt, hogy amikor eszünk, teljes odafigyeléssel tesszük (érezzük az ízeket!), és a tudatot ez az egyhegyű figyelem már önmagában annyira kielégíti, hogy így kevesebb étellel is jóllakunk. (Ennek ellentéte, amikor a felgyülemlett stresszt evéssel próbáljuk levezetni.)

 

Mindez pedig nem csak a böjtre igaz, hanem általában az aszkézisre is. Az aszkézis ugyanis valójában azt jelenti, hogy a materiális, érzéki élvezetek tudatos visszafogásával egy magasabb rendű, lelki örömnek nyitunk teret. Assisi Szent Ferenc példáját idézte, aki ha találkozott egy nála is szakadtabb ruhát viselő koldussal, könyörgött neki, hogy cseréljenek ruhát, hiszen tudta, hogy ezzel még nagyobb tér nyílik lelkében Isten jelenlétének. Így tulajdonképpen nem csinált mást, mint fiatal kora érzéki örömeit hátrahagyta egy magasabb rendű örömért – így Stoma.

 

Egy másik, számomra emlékezetes mondata az volt, hogy az összeszedett, éber tudat sokkal kevésbé reaktív. És valóban: magamon is megfigyeltem már, hogy amikor nyugodt a tudatom, sok részleten átsiklik, míg ha feszült vagy zaklatott, akkor mindenen fönnakad, mindenütt döntési helyzetet lát és mindenre reagálni akar. Az éberségnek itt tehát nem arról a környezetére feszülten figyelő értelméről van szó, ahogy például a kommunisták használták, hanem egy ellazult, alapvetően passzív figyelemről, amely a nyugalmi állapotban lévő tudat sajátja. Ez a tudat nem keresgél folyton kívül, valami külső ingertől várva a kielégülést. Stoma egy másik fontos megjegyzése volt, hogy a nyugtalan, zavaros tudat hajlamos a különbségeket látni, míg az éber, összeszedett tudat inkább azt látja meg, ami közös, ami összeköt.

 

Rendkívül érdekesek voltak a kereszténységre vonatkozó meglátásai is. Azt mondta, ha az evangéliumokban az Isten országa kifejezést mindenhol szamádhira cserélnénk (a szamádhi a jógában az elmélyült meditatív állapotot jelenti), akkor egy nagyszerű jóga-kézikönyvet kapnánk. „Jézus nem igazán beszélt a mennyországról. A mennyország fogalma később jött. Ő azt akarta, hogy az emberek ott és akkor lássák meg Isten országát.” Stoma arról is vallott, hogy ahogyan halad előre saját lelki útján, egyre világosabban képes meglátni a közös igazságot a nagy vallásokban és spirituális hagyományokban.

 

Ahogy már Niklaus Brantschen előadása után is írtam, a hiteles mesterek sajátja, hogy a hallgató figyelmét visszairányítják önmagára. Stománál is így volt. Néhány percig mindenki csendben ült a megtelt teremben – szinte tapintható volt, hogy az „alapjárat” mindenkinél háttérbe vonult. A házigazda Sajgó atya felvetésére egy rövid szünetben arra is lehetőség adódott, hogy mindenki megossza gondolatait a szomszédjával. Az est hosszas könyv-dedikációval zárult.

 

Stoma szavai rávilágítottak arra, hogy milyen sokat tehetünk mi, emberek az út megtisztításáért. Ez lenne voltaképpen a vallásgyakorlás. A többi pedig a kegyelem dolga. Bár, végső soron, már gyakorolni is csak kegyelemből tudunk.

parbeszedhaza@jezsuita.hu
06-1/411-0825