Az európai népek közös hagyománya Keresztelő Szent János, Szent Iván napjának előestéjén tűzet gyújtani.
Az európai népek közös hagyománya Keresztelő Szent János, Szent Iván napjának előestéjén tűzet gyújtani.
Keresztelő Szent János születését ünnepeljük június 24-én, Jézus születése, Karácsony előtt hat hónappal. Ő Jézus előfutára, aki előkészíti, egyengeti az Úr útját (Jn 1,23), a próféta, aki már anyja méhében szenvedélyesen felujjongott az Üdvözítővel való találkozáskor (Lk 1,40–41).
A keresztények az 5. századtól a nyári napforduló idején tartották Keresztelő Szent János születésnapját, mint a fény és a világosság győzedelmét a sötétség és a halál felett. Melchior Inchoffer, 18. századi jezsuita szerint a magyarok – csakúgy, mint más európai népek – már a 11. században (1026 körül) tűzgyújtással ünnepelték az Iván nap előestéjét.
A tűz tisztító, gyógyító, termékenyítő erejébe vetett archaikus hitből fakadóan a nyári napfordulót is ünneplik ekkor. Az Egyház egyes országokban Szent Iván tüzét az ördögi cselekedetek közé sorolta, Magyarországon azonban ez nem így volt, sőt, szentelménynek tekintették. Belekerült a liturgiába is (benedictio rogi, quae fit a clero extra ecclesiam in vigilia nativitatis S. Ioannis Baptistae).
A nyárközépi tűzgyújtás a megtisztulást, az újjászületést jelképezte. Éjjel hatalmas örömtüzeket gyújtottak, amelyeket körbetáncoltak, átugrottak, égő faágakkal megkerülték a szántóföldeket a bő termés reményében, vagy lángoló kereket gurítottak alá a dombokon.
Június hónapot hazánkban Szent Iván havának nevezték, az Iván név pedig a régi magyar Jovános, Ivános alakból származik.
Kép: Jézus megkeresztelése, 1630-50 körül, Sassoferrato ? (Pietro Perugino nyomán) – részlet
