Pár napja keresett meg a lap, beszélgetést kérve, ami meg is történt. Közlésre az általam átnézett anyag került. A lap pedig a címben és a fölvezetésben ellátta az interjút a céljainak megfelelő hangsúlyokkal, szöveggel – ezekkel magam már csak az interneten és a lapban találkoztam…

Természetes, hogy minden médium az alapvető céljai szerint közli a kapott információkat, szövegeket, olyan címet, olyan felvezetőt adva az újságírói tisztesség határain belül, amilyet gondol. Így történt ez az alábbi interjúval is.

Ma elérhető az interneten a lap adalékával egy rövid ismertetés és pár idézet a szövegemből. Célja: az ízelítő alapján minél többen vegyék meg a lapot. Ezért fizetik azokat, akik a marketing ezen részét végzik, ők meg ezért sarkítanak, ízesítenek ízlésük szerint... Alább olvasható a teljes szöveg, a tőlem származó válaszok a nem tőlem származó egyéb szövegek nélkül. Azt remélem, hogy ez segíti tovább a tisztesség határain belüli kommunikációt a különféle vélemények között, a közös nagyobb javunk érdekében.

–Az ön által igazgatott budapesti Párbeszéd Házában lelt otthonra a progresszív konzervatív értelmiségiekből álló Eötvös Csoport…

– Majd a Mennyországban leszünk otthon, itt ilyen-olyan állampolgárságaink vannak. Próbáljuk a közjót előremozdítani.

–Akkor újra nekifutok: a jezsuita rend közösségi házában van lehetősége az Eötvös Csoportnak megtartani az egyre nagyobb hullámokat verő, a magyar társadalom, politikai élet jellemzőit feltáró és változtatási javaslatokat hozó előadásait, beszélgetéseit, amelyek témái most könyv alakban is megjelentek Hegymenet címmel. A kötetet finanszírozását is a rend szellemi műhelye, a Társadalmi Reflexió Intézet biztosította. Hátteret biztosít a rend a kritikus konzervatív hangoknak?

– A jezsuiták mindig is azon voltak, hogy a közjóért tegyenek, hogy előmozdítsák a társadalmi igazságosság ügyét. Ez esetben ez azt jelenti, hogy lehetőséget biztosítunk valódi szakmai párbeszéd kialakítására – ebben nincs helye, szerepe a pártoknak, a napi politikának.

Akik itt dolgozunk, megfordulunk, a mi párbeszéd-ideánk lényege a tanulási készség. Az itt eszméket cserélők nem saját fixa ideáikat akarják egymás torkán lenyomni. Én úgy érzékelem – a minap Balog Zoltán miniszter úr is erre utalt egy konferencián –, hogy nem egy politikusban megvan a nyitottság a szakmai kritikák meghallására. Ha ez így van, akkor mindenki számára fontos dologhoz adhatunk hátteret.

–Van hagyománya Magyarországon a jezsuiták közéleti, politikai szerepvállalásának?

– A politika szó terhelt, félreérthető, pontosabban írja le a jezsuita rend törekvését, ha azt mondjuk, hogy a közjó ügyét igyekszünk mindig is előremozdítani. Kerkai Jenő atya tevékenysége például ennek kiemelkedő példája volt. Az elképzelései irreálisnak tűntek – ahogy most a társadalmi párbeszéd előmozdításának vágya –, de sikerrel végigvitte az elképzeléseit a 30-as, 40-es években: földalapot, népfőiskolát hozott létre a nincstelenek számára adományokból. Akkor is nehezen hitték, hogy megvalósul a terve és a gazdagok földet adnak majd a szegényeknek. De adtak. Ő hitt az emberekben: a gazdagok jó szándékában és a szegények képességeiben. A kommunizmus aztán sajnos elsodorta virágzó kezdeményezését és őt magát is.

–Az ilyen nagy formátumú személyiségek felemlegetésére, vagy akár az önök párbeszédre ösztönző magatartására is nagy szüksége lehet a megtépázott hírnevű magyar katolikus egyháznak. A menekültválság kitörése óta sokan vádolták az egyházat keresztényietlen hozzáállással. Ez alól önök, a jezsuiták kivételt képeztek, hiszen vállalt missziójuk a menekültek segítése.

– A Nemzetközi Jezsuita Menekültszolgálat évtizedekkel ezelőtt jött létre, nekünk sok tapasztalatunk van ezen a téren, itthon is felvállaltuk ezt a feladatot. De minket is felkészületlenül ért a menekültáradat. Nem volt kétséges: segítenünk kell. Ahogy sok más katolikus közösség is igyekezett helyt állni: szerzetesrendek, plébániák, egyházi közösségek tucatjai segítettek névtelenül és különféle módokon a menekülteknek azokban az időkben. Az egyház minden megkeresztelt embert jelent, nem csak az elöljárók rétegét…

–Ferenc pápa időről időre a menekültek befogadására, megsegítésére szólítja a híveket, amit a jezsuiták, a pápához való viszonyukat figyelembe véve, akár feladatkiosztásnak is tekinthetnek. Magyarországon nincs erre sok lehetőségük.

– Sok nincs, de ahol van, ha tudunk, igyekszünk ott lenni. Több mint fél évig lakott velünk például egy hattagú muzulmán kurd család. Ha nem fogadjuk be, az utcára kerültek volna. Fontos hangsúlyozni, hogy a kontrolálatlan beáramlás elfogadhatatlan. Reméljük, hogy a mai nyugodtabb helyzetben kiépül a menekültellátó rendszer egésze, amelyben számíthatnak a mi segítségünkre is.

–Magyarországon pár éve volt egy viszonylag jól működő menekültellátó rendszer és a mostaninál több menekült. Az ország egyáltalán nem hajlandó kivenni a részét a válságból – így önök sem tudják. Nem frusztráló ez?

– Én ezt nem így látom. Szerintem van szándék és cselekvés a menekülthálózat fejlesztésére.

–Nemrég Irakban járt. Változtatott az út a menekültekhez való viszonyulásán?

– Erős hatások értek, a tapasztalatok pontosították, amit addig is gondoltam az útnak indulókról. Az emberek jelentős része szeretne a hazájában maradni. Ha elveszti az otthonát, akkor továbbvándorol az országban, ha az is ellehetetlenül, akkor a közeli államokban húzza meg magát, mert haza akar térni. Pedig a keresztények – akiket elsősorban látogattunk – állandó fenyegetettségben éltek és élnek ott továbbra is. Ha közösségbe szerveződnek, márpedig ezt teszik, akkor még inkább célpontokká válhatnak. Egy ház konyhájában állva, ahol nem sokkal korábban egy családot ebéd közben bomba robbantott szó szerint darabokra, megerősödtem abban, hogy segítenünk kell mindazoknak, akik a rettenet elől menekülnek.

(Kertész Anna: Háttere a párbeszédnek, Vasárnapi Hírek 2017. július 9.)