Logo
A magyar jezsuiták lelkiségi és kulturális központja
Meleg vagy keresztény? Nem választani kell!
2014.06.27

Egy kis dél-angliai szálló tulajdonosai, a 74 éves Peter Bull és felesége, a 70 éves Hazelmary Bull 2008-ban megtagadták...

Egy kis dél-angliai szálló tulajdonosai, a 74 éves Peter Bull és felesége, a 70 éves Hazelmary Bull 2008-ban megtagadták, hogy franciaágyas szobát adjanak ki egy meleg párnak, Steven Preddynek és Martyn Hallnak. Utóbbiak emiatt beperelték az idős házaspárt, és a bíróság el is marasztalta Bullékat. Ám a bírónő, Lady Hale saját ítélete után hat hónappal megváltoztatta véleményét.

A meleg párt ért visszautasítás esete bírósági ügyek sorához vezetett. A Lady Hale által vezetett legfelsőbb bírósági testület elmarasztalta Bullékat, ítélete szerint a meleg pár jogai többet nyomtak a latban, mint a keresztény házaspár lelkiismereti szabadsága.

Hat hónappal az ítélet után azonban Lady Hale maga kérte, hogy gondolják újra az esetet. „Lehet, hogy tévedtem, amikor elítéltem a szálloda tulajdonosait, amiért visszautasították a meleg párt, mert a hívőknek is vannak jogaik” – mondta a bírónő. Szólt arról is, hogy a jog ez idáig túlságosan keveset tett a keresztények védelmében. És kétségeit fejezte ki saját ítéletével kapcsolatban a fenti, határkőnek számító próbaperben.

Lady Hale legfelsőbb bírósági döntésében úgy nyilatkozott, hogy akadályozni kell annak elfogadását, hogy a keresztények diszkriminálják a melegeket. De márciusban mégis elismerte, hogy a törvények, amelyek a keresztények lelkiismereti szabadságát figyelmen kívül hagyják, nem „fenntarthatók”. A múlt héten – egy igen szokatlan eljárásban – Lady Hale és bíró kollégái elrendelték, hogy Bullékat ne terheljék a perköltségek – a döntés nagy összeget spórol meg az idős embereknek.

Egy ír ügyvédeknek mondott beszédében Hale rámutatott, hogy a Bullék elleni ítélete lehet, hogy túlságosan szigorú volt, feltéve a kérdést, vajon nem lenne-e jobb, ha a bíróságok árnyaltabb megközelítést alkalmaznának. Lady Hale kezdeményezte, hogy a jog fejlessze ki a „lelkiismereti szabadság kikötését” a keresztény emberek védelmében.

A múlt évben Bullék már azon a ponton voltak, hogy eladják marazioni B&B (szoba reggelivel) szállójukat. Támogatóik segítségének köszönhetően azonban tudták vinni az üzletet. „Az inga túlságosan kilengett az egyik irányba. Miért nem tud együtt élni kétfajta életstílus? Nekünk már túl késő, de örülünk, hogy az ügy nem merült feledésbe. A viták során talán lesz rá lehetőség, hogy nagyobb egyensúlyt alakítsanak ki ezekre az esetekre” – mondta Mrs Bull.

Colin Hart – a Christian Institute igazgatója – szerint „kezd leesni a húszfilléres a bíráknál, hogy a törvény igazságtalan. Remélem, a Legfelsőbb Bíróság nagyobb teret biztosít majd a keresztény lelkiismereti szabadság védelmére”.

 

Fordítota: Kóczián Mária
Forrás: Daily Mail
Kép forrása: DailyMail.co.uk
 

Hírfolyam