Logo
A magyar jezsuiták lelkiségi és kulturális központja
Reflexió
Stoma Parker jógamester volt a Párbeszéd Háza vendége

Stoma Parker amerikai jógamester volt a Párbeszéd Háza vendége február 22-én. A beszélgetés apropója Az út megtisztítása címmel magyarul most megjelent könyve volt.  És valóban erről is beszélt: az Istenhez vezető út megtisztításáról, azaz arról, hogy mit tehetünk mi, hogy előkészítsük magunkat a kegyelem befogadására.

 

Borda Máté reflexiója


Szabó Ferenc atya volt a Jezsuita hivatások-sorozat első vendége

Szabó Ferenc atya mesélt életéről február 18-án este a Párbeszéd Házában. Megelevenedett a 20. század második fele, Mindszenty, a kommunizmus, a Szentszék keleti politikája, de egyúttal Ágoston, Pascal, Buber, Berzsenyi mélységes és gyönyörű szavai is. Ez a két világ, pontosabban a világ és az azon túli egyesül Ferenc atya gondolkodásában. És talán leginkább ezt: a szabadon szárnyaló gondolkodást tanulhatjuk el tőle, fiatalok.

 

Borda Máté reflexiója


Örömmel és szabadsággal az emberkereskedelem ellen – az áldozatokért imádkoztunk február 8-án

Tudtam, hogy hova jöttem, és miről van szó. Azt is – nagyjából –, hogy miért vagyok ott. Imádkozni azokért, akik az emberiség legsötétebb bűnének áldozatai, és keresni, hogy mit tehetek, mert hogy valamit tennem kell, azt érzem. Sőt azt is, hogy ezt nem is annyira én akarom – az emberkereskedelem végül is nem olyan vidám dolog –, hanem valaki, aki erre hív. 

 

Jenei Gyöngyvér reflexiója


Vászonkrisztus 4. - Böjte Csaba volt a Párbeszéd Háza vendége

Január végén Böjte Csaba volt a Párbeszéd Háza vendége. Egyszerű történetei egyenesen a szívbe hatoltak, és utána el is gondolkodtattak. A téma a gyermekvállalás, a magyar jövő volt. Mindezt egy kemény, az abortusz borzalmait középpontba állító kétórás román film vezette fel. Volt honnan felállni.

 

Borda Máté reflexiója


„Az egyház hatékony jelzőrendszerré válhat” – interjú egy szerzetesnővérrel az emberkereskedelemről

Február 8-án imanapot tartanak a Párbeszéd Házában az emberkereskedelem áldozataiért. A Ferenc pápa kezdeményezésére évente megtartott imanap társszervezője a szükséget szenvedő nőket felkaroló SOLWODI Hungary. Az egyesületben dolgozó egyik szerzetesnővérrel beszélgettünk a rabszolgatartás modernkori formáiról, és arról, hogy mi mit tehetünk ez ellen.

                                                                                                                                                                           


Hírfolyam