Reflexió
Újévi elhatározások?

Saját erőből is van értelme… megpróbálni kitűzött jó célok mentén haladni, változni, építeni magunkban, egymásban a lehetséges jót.


A Mindenható a kicsiben, a Gazdag a szegényben, az Erős a gyengében jelenik meg – Karácsony 2017

A karácsony nem csak Isten megtestesülésének, de az ember megszentelődésének is a titka. Az ünnepre készülve csiszolódik figyelmünk a másikra, a szeretetre, és ez segíti, hogy Isten fénye növekedjen életünkben.


„A világ lenyűgözően izgalmas és összetett” – A jezsuita gimnázium tanulója győzött az országos szónokversenyen!

Hajas T. Boldizsár, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium végzős tanulója lett a november 10–11-én rendezett 18. Országos Kossuth-szónokverseny és retorikai konferencia győztese és egyben közönségdíjasa. Az eredmény azért is különleges, mert a versenyt egyetemista diákoknak szervezték. Boldizsár a Miskolc Város Ifjú Szónoka Verseny győzteseként indulhatott a megmérettetésen. A felkészülésről és terveiről kérdeztük.


A várakozás az engedés szent tere – A Szív év végi dupla száma már elérhető

Mi is lehetne méltóbb témája az adventi, karácsonyi időszaknak, mint a várakozás? A Szív december-januári száma igazi ünnepi olvasmány, amely segít lelassulni, elcsendesedni, miközben inspirál – arra, hogy életünk középpontját megérintve megtaláljuk annak forrását is, az időbe beleszülető Istent. – Radványi Benedek nyolc jezsuitát kérdezett: – Mit jelent számodra a várakozás? – A nyolcból hármuk válasza így szól:


A sivatagi atyák földjén – Kopt keresztények között Egyiptomban

Böjte Csaba ferences szerzetes, Sajgó Szabolcs jezsuita, Hölvényi György EP-képviselő, Siklósi Beatrix, a közmédia főszerkesztője és Marosi Géza operatőr az iraki keresztényeknél tett látogatásuk után most a kopt keresztényeknél jártak Egyiptomban. A november végi úton elkísérte őket Kveck Péter nagykövet is. Sajgó Szabolcs fotóiból, és azokhoz fűzött kommentárjaiból:


Hírfolyam
parbeszedhaza@jezsuita.hu
06-1/411-0825