Van-e gyógyulás az abortusz bűntudatából? Hogyan tudok segíteni egy válsághelyzetben lévő várandós anyának? Miért van rád is szükség az élet védelmében? Mit jelent a Guadalupei Szűzanya palástja alá kerülni? Meghívott vendég a lengyel Wieslawa Kowalska, a Szabadulás az abortusz utáni bűntudat terhétől című könyv szerzője. Szendvicsebéd várja a jelentkezőket, így fontos tudnunk előzetesen a létszámot - várjuk a regisztrációkat a honlapon keresztül!
Jelenleg nincs olyan időpont, amire jelentkezni lehet.
„Nyisd ki a szádat ahelyett, aki néma, a gyámoltalanok ügye védelmében.” (Péld 31,8)
Az Élet Napja
Az Élet Napjára hívunk a Párbeszéd Házába, ahová ellátogat Wieslawa Kowalska Lengyelországból, és elhozza nektek a Guadalupei Szűz Mária, az életvédők szentjének palástját!
Kowalska asszony megosztja évtizedes tapasztalatait a társadalmat teljesen átszövő abortusz problémájáról, az ezt övező hallgatásról, és a csöndes, milliókat érintő szenvedésről, amely mindannyiunkra kihat.
A nap házigazdája: Sajgó Szabolcs atya.
Az Életnap a Belvárosi Csend programja.
PROGRAM:
09.30 Érkezés
10.00 Palojtay Márta: a kárpátaljai Család és Élet Egyesület vezetője
11.00 Wieslawa Kowalska: Máriával a békétlenség és zűrzavar idején
13.00 Ebéd
14.00 Kerekasztal magyar életpárti szervezetekkel
Moderátor: Keresztes Ilona, a Kossuth Rádió Vendég a háznál című műsorának szerkesztője
16.00 Szentmise
Olaj Anett interjúja Sajgó Szabolccsal és Palojtay Mártával a Magyar Kuríron az eseményről:
"Az Élet Napjára készülnek a Párbeszéd Házában – Beszélgetés Sajgó Szabolccsal és Palojtay Mártával
Május 11-én, szombaton Élet Napja címmel programot rendez a Párbeszéd Háza. Olaj Anett Sajgó Szabolcsot, a Párbeszéd Háza igazgatóját és Palojtay Mártát, az egyik előadót, a kárpátaljai Család és Élet Egyesület vezetőjét kérdezte a program kapcsán.
A május 11-i eseményen az élet vállalásának árnyékos oldalával is foglalkoznak a szervezők, hogy ahol kevés, oda több fényt vigyenek. A főelőadó Wiesława Kowalska lesz Lengyelországból. Ő az abortusz utáni gyógyulás nemzetközi apostola, elhozza Budapestre a Guadalupei Szűz Mária, az életvédők patrónája köpenyének másolatát. A nap másik jeles vendége Palojtay Márta lesz, aki Kárpátalján végez fontos missziót az életvédelem területén.
– Milyen céllal hívtad meg Kowalska asszonyt a Párbeszéd Házába, Szabolcs atya?
Sajgó Szabolcs: Nagy érdeklődéssel mentem decemberben a Szabadulás az abortusz utáni bűntudat terhétől című könyv bemutatójára a Sziklatemplomba, mivel gyakran találkozom a gyóntatószékben az abortusz okozta mély sebekkel. Rengeteg ember érintett közvetlenül vagy közvetve. Nagy a hallgatás a valóságról, és hangosak, akik azt gondolják, hogy az abortusz alapvető emberi jog, elhallgatva a kegyetlen, pusztító következményeket. A könyvbemutatót hallgatva gondoltam, hogy ezt folytatni kell, beszélni erről, mert bűn elhallgatni ezt a hatalmas társadalmi problémát. És miért vagyok ott, ahol vagyok, ha a Párbeszéd Háza is hallgat minderről?
Ez a fájdalmas és nagyon beteg helyzet – egyrészt az ezt körülvevő hallgatás, másrészt a megtévesztő információk – nem véletlenül alakult ki, nem csapásként szakadt ránk, amiben egyszerre benne találtuk magunkat, hanem nagyon sok egyéni és közösségi bűn következménye. A kényelemhez, egy langyos komfortzónához való ragaszkodásnak, a nehéz helyzetben lévők iránti szolidaritás hiányának, a felelősség nem vállalásának, az elhallgatásoknak, a gazdasági kérdések élet elé helyezésének, a társadalmi háló szétszakadásának következménye. Mindennek az ára az anyaméhben milliószám felkoncolt élet – gyakran kényszerhelyzetben és tudatlanságból, a képzelt kisebb rossz választása jegyében –, az életben maradottak oldaláról pedig megromlott testi és lelki egészség, halálig nem gyógyuló sebek.
De van jó hír is: Isten képes maradéktalanul gyógyítani a bűnt és következményeit az ember életében. És hogyha valamit az ember képes volt elrontani, megvan ugyanennek az embernek az a képessége is, hogy tegyen a helyrehozataláért, Istennel együttműködve. Tehát nem reménytelen a helyzet. Mindenki akkor válik jobban késszé a változásra, ha látja tettei következményeit. Tehát nem elég azt hajtogatni, hogy mi a jó, mi a rossz, hanem arról is kell beszélni, hogy a jó miért jó, a rossz miért rossz, mert így sokkal erősebb lesz a motiváció a jó követésére.
Palojtay Márta: Nagyon várom Kowalska asszony előadását, mert szükségünk van egy olyan működő modellre, amit ő évtizedek óta alkalmaz: hogyan lehet egynapos plébániai alkalmak keretében segíteni azoknak, akiknek egy négynapos lelkigyakorlatra nincs lehetőségük vagy bátorságuk elmenni. Ez egy életbe vágó lelkipásztori kérdés. Számtalanszor hallottuk már: „Ez a bűn más, mint a többi. Már sokszor meggyóntam, de valahogy nem tudom elhinni, hogy Isten megbocsátja.” Vagy: „Azt még elhiszem, hogy Isten megbocsátott, de magamnak nem tudok megbocsátani.” Óriási lelkipásztori jelentősége lenne, hogy a gyóntató papok tisztában legyenek a segítés alapvető lépéseivel, amikor előjön az abortusz témája. Fontos lenne, hogy kapjanak a kezükbe olyan „eszközöket”, amivel segíteni tudnak a gyógyulásban. Hiszen itt nem egy marginális kérdésről van szó, 7 millió meg nem született gyerekről van szó.
S. Sz.: Az Élet Napjának vannak előzményei. Sok közösség alakult a Kárpát-medencében, hogy tegyen valamit a változásért. Ezek a közösségek jelen lesznek, mint például a Márta által képviselt Család és Élet Egyesület is. Remélem, hogy a május 11-én 10 órakor kezdődő Élet Napja sokaknak esélyt és erőt ad a változtatáshoz. A testvéri és értelmes együttlét során átadhatunk fontos információkat, erősíthetjük a motivációt a jó keresésére és megtételére. A közösségnek önmagában is megtartó ereje van.
– Az „élet tisztelete” picit elcsépelt kifejezés mára. Kell-e tudatosan védeni az életet, vagy ez természetes?
P. M.: Természetesnek kellene lennie, de ma nem az. A rabszolgaság intézményéhez hasonlítanám a mostani helyzetet: volt idő, amikor normálisnak tekintették, hogy a társadalom bizonyos csoportjait a bőrük színe, az állapotuk alapján nem tekintettek embernek. De voltak, akik nem fogadták el ezt az ideológiát, és küzdöttek ellene, és ma elborzadva tekintünk arra az időre, amikor egy másik embert egyszerűen tárgyként kezeltek a „tulajdonosaik”. Hiszem, hogy eljön az idő, amikor ugyanígy néznek majd vissza arra a korra, amikor bizonyos embereket a koruk (magzati) és tartózkodási helyük (anyaméhbeli) alapján lehet negatívan megkülönböztetni, tulajdonként kezelni. De most is kell hogy legyenek emberek, akik vállalják a képviseletét, akik a hangjuk lesznek azoknak, akiknek nincs hangjuk: akár azért, mert pici magzatok, akár azért, mert olyan nők és férfiak, akik nem tudnak, nem mernek beszélni a szenvedésükről.
S. Sz.: Az érintett emberek egy része nem akar ezzel a témával foglalkozni. Ha a nagyobb jó felmutatására törekszünk a tiltások és a bűnösség túlhangoztatása helyett, ha tárgyilagosan láttatjuk, hogy minek mi a következménye, értelmes emberhez méltóbban dönthet, aki dönt. Az életet akarod-e választani, vagy a nyomorúságot és a halált? Úgy kínáljuk fel a jobb utat, hogy nem kiáltunk ki fekete báránynak senkit. Egyedül Isten látja legbelsőbb nyomorunkat. Aki valóban hisz Istenben, nem akar Istent játszani, ítélkezve másokon, hanem segíteni igyekszik a megváltó Krisztus munkatársaként. Isten mindenütt szórja Igéjének magvait. Nem tudhatjuk, melyik mag mikor, hol hajt ki. Akár a mindnyájunkban lévő rosszabb talajból is kihajthat az Ő jóságából."
A 777 blog Életbevágó rovatában megjelent Bartos Lídia Lelle Palojtay Mártával készített interjúja a témában:
"Május 11-én 10 órakor kezdődik a Párbeszéd Házában az Élet Napja, ahol majd velünk is találkozhattok, és amelynek előadója többek között Palojtay Márta Kárpátaljáról. A nap különlegessége lesz a Guadalupei Szűzanya palástja, amelyet W. Kowalska, az életvédelem egyik nagykövete hoz el és „terít a résztvevőkre” Lengyelországból. Palojtay Mártával készült interjúnkat olvashatjátok az abortusz titkáról.
Márta, 10 éve nagyjából a semmiből elindítottad a szervezett életvédelmet Kárpátalján, ami felöleli a megelőzést, a kríziskezelést és az abortusz utáni gyógyulást is. Mi volt a helyzet akkor és változott-e valami mára?
Kárpátalján, ahogy az egész volt Szovjetunióban, a nők 90 százaléka esett át abortuszon, sokszor többön is. Akkoriban ez volt a bevett „családtervezési” eljárás. A nőknek azt mondták: ez csak egy sejtcsomó, még nem ember. Persze valahol érezték, hogy itt a kisbabájukról volt szó – ezért keresnek meg minket évtizedek után azzal, hogy „így nem lehet élni”. Több alkalommal volt egész Kárpátaljára kiterjedő információs és plakátkampányunk, ami egyszerűen arra hívja fel a figyelmet, hogy itt egy emberi életről van szó. Megszólítja az anyát és az apát (az apák is fontosak, az ő szavuk a leginkább döntő, hogy megmarad-e a baba!), hogy már most is szülők, amikor a baba még nem látszik. Ennek nagyon nagy hatása volt, úgy tűnik, komolyan átalakította a közgondolkodást, és az abortuszok száma is jelentősen csökkent, amiben nyilván más tényezők is szerepet játszanak, de több forrás szerint a kampánynak nagy része volt ebben. Személyes visszajelzéseket is kaptunk.
Téged mi hívott erre a területre?
Őszintén szólva, nem is annyira az, hogy megszülessenek a kisbabák, bár nyilván ezt is nagyon fontosnak tartom.
Mélyen megérintett azoknak a nőknek a szenvedése, akik nem is voltak igazán tisztában azzal, amit tesznek, sokszor komoly nyomás alatt – és mégis egy életen át viselik a következményeket, ha nem kapnak segítséget.
A következmények pedig beláthatatlanok, az egész családra nézve. De, hála Istennek, ez a hatás „visszafelé” is működik: amikor a nő gyógyul, gyógyulnak a családi kapcsolatok is. „Mit csináltatok az anyámmal, hogy már nem kiabál?”
Hogyan látod, vannak az „életvédők”, akik hivatásszerűen segítik a gyermekvállalást, és van a hétköznapi ember, aki ezzel a témával adott esetben akár nem is találkozik?
Mindenki találkozik a témával. 7 millió gyerek nem születhetett meg ebben az országban, akiknek a szülei nagyobbrészt még közöttünk élnek. Sokan közülük a plébániáinkon, és a szívük mélyén eltemetve hordozzák ezt a fájdalmat. Néha azt halljuk a lelkipásztortól: „Nálunk ez nem probléma” – de aztán sokan keresnek meg minket arról a helyről, akik addig a papnak sem mertek erről beszélni.
Nagyon fontos akár papként, akár világiként a jézusi, „nem ítéllek el” lelkülettel hallgatni az embert, hogy érezze: itt beszélhet arról, ami vele történt.
Ha pedig valaki krízishelyzetbe kerül, hétköznapi emberek kell, hogy mellé álljanak, leginkább a saját környezetéből.
Annyiszor hallottuk: „Ha csak egyvalaki mellém állt volna!” Biztatásra van szükségük, hogy el merjék ismerni az anyai érzéseket.
Valójában, amikor azt mondták nekik: „Tedd, amit jónak látsz, én melletted állok!” – azt a támogatás hiányának élték meg.
És még valami: ki kellene már végre szállni a lövészárkokból, hogy az egyik oldal a magzat életjogáért, a másik a nő jogaiért harcol. Ami jó a babának, az jó az anyának is, és fordítva. Igazság szerint, én még nem igen találkoztam olyan nővel, akinél az abortusz valóban informált és szabad döntés lett volna. Nagyon sokszor súlyos nyomás alatt van a nő. Abban kellene neki minden segítséget megadnunk – életvédőként vagy a hétköznapi életben – hogy felfedezze a saját anyaságát és megtalálja magában azt a mélyen mindig meglévő erőt és bátorságot, hogy szerethesse a gyermekét és életet adhasson neki."
eseményhez tartozó fotó: 777 blog, Ha csak egyvalaki mellém állt volna! – interjú Palojtay Mártával
