Én és a másik – A Szív novemberi számából
2017.11.20

A másik nagyon sokféle lehet. Tartozhat a másik nemhez, nemzethez, valláshoz, más keresztény lelkiséghez, más társadalmi csoporthoz, szakmához. És az is előfordul, hogy én leszek „a másik”, mint pl. a kisebbségi létben élő keresztények a világ számos táján.

A másik nagyon sokféle lehet. Tartozhat a másik nemhez, nemzethez, valláshoz, más keresztény lelkiséghez, más társadalmi csoporthoz, szakmához. És az is előfordul, hogy én leszek „a másik”, mint pl. a kisebbségi létben élő keresztények a világ számos táján.

Szabó Borbála Válás című groteszk novellája sokakat megmozgatott. Az írónő feltette a szokatlan kérdést: miért érezzük, hogy más elhagyni egy gyereket, mint a házastársat? Erről is beszélgetett vele Meszlényi Zita:

 

Miután a Nők Lapjában megjelent az írása, a Facebookon is hatalmas karriert futott be. Számított ekkora hatásra?

– Meglepődtem a heves reakciókon. Egy nő például levélben rótta fel nekem, hogy női magazinban nincs helye olyan írásoknak, amelyek felidegesítik az olvasókat. Egy másik hölgy leszólított a színházban, mondván: a férjével épp romantikus hétvégére mentek, mikor a vonaton elolvasták a novellámat.  Innentől végigveszekedték az utat. A férj ugyanis felháborodva kijelentette, hogy nem lehet párhuzamba állítani a nő és a gyermek elhagyását. Erre a feleség felcsattant: miért, egy nőt talán el lehet hagyni? Kész is volt a konfliktus. Egy elvált hölgy pedig a volt férjének küldte el a novellát, „hogy rájöjjön…”

 

A kommenteket olvasva is azt látni, hogy az olvasók vagy nagyon szerették, vagy ki nem állhatták a Válást.

– Magyarországon szinte csak a politika okoz ilyen szélsőséges érzelmeket. Ha kiállok az utcára, és azt mondom: erre vagy arra a pártra fogok szavazni, felnégyelnek. Valamiért a legmélyebb énjüket mozgatja meg a politika, ami teljesen abszurd. Most végre az irodalom kavarta fel az embereket.

 

De miért pont a Válás?

– Mert a válás olyan morális kérdés, amiben így vagy úgy, de mindannyian érintettek vagyunk. Vagy mi, vagy a szüleink váltak el, vagy ismerünk olyanokat, akik így döntöttek. Ráadásul – ha nem az egyházi közeget nézzük – létezik egy bevett társadalmi vélekedés is. Eszerint ha nem működik a házasságunk, elválhatunk. Ám abban, hogy meddig kell küzdenünk, hol szabad feladnunk, mikor számít önzőségnek, ha továbblépünk, már nincsenek éles határok. A novellában ezt a morális kérdést boncolgattam, ráadásul provokatívan, örkényi eszközzel, a groteszkkel. Az emberek pedig kellemetlenül érzik magukat ettől. Hozzászoktak, hogy az irodalom az, amikor homályos, költői dolgokat írunk kis példányszámú lapokba. Én most mondtam valami konkrétat. Ráadásul olyan kérdésről, ami mindenkit foglalkoztat.

 

Értelmezhető ez a válás elleni kiállásként?

– Sokan azt gondolták, én, Szabó Borbála leültem, majd azt mondtam: te és te bűnös vagy. Ha ez lett volna a célom, publicisztikát írok, amiben számon kérem az elváltaktól, miért teszik tönkre a gyerekeiket. Na, ez tényleg kiállás lett volna. Én inkább az olvasókkal együtt magamnak is feltettem a kérdést: hogyan is vagyunk ezzel a jelenséggel? Miért gondoljuk szorosabbnak a vér szerinti köteléket, mint azt, ha örök hűséget fogadunk egymásnak? Miért tekintjük az egyiket eldobhatónak, míg a másikat nem?

 

A teljes interjú A Szív novemberi számában olvasható,amely kapható az újságárusoknál, illetve megrendelhető – online formában is – a Jezsuita Könyvek oldalán.

 

parbeszedhaza@jezsuita.hu
06-1/411-0825