„Ez nem burok, ilyen is lehet a valóság”
2019.06.24

Sok érdeklődő várakozott a Szerzetesnek álltam című film vetítésére a Párbeszéd Házában június 17-én, noha ez már a második bemutató volt ezen a helyszínen. Jómagam korábban nem láttam a filmet, de felkeltette a kíváncsiságomat az ötlet: két, az Egyházhoz nem kötődő budapesti fiatal beköltözése egy vidéki kolostorba.

 

Táborossy Anna reflexiója

Pontosan kezdődött a vetítés, elsötétült a terem. Már az első képkockák meglepetést okoztak: az újpesti lakótelep éjszakájában találkozó fiatalok, dübörgő elektronikus zene... Ha ez a film ennyire a fiatalokra van szabva, akkor már én is öreg vagyok hozzá – gondoltam magamban. Fokozatosan oldódott fel bennem a kezdeti távolságtartás, ugyanúgy, ahogy a filmben szereplő látogatók is lépésről lépésre kerültek közelebb az őket befogadó szerzetesekhez.

 

 

Érdekes volt látni számomra, ahogy Tamara és Zsolti rácsodálkoztak azokra a pillanatokra egy közösség életében, amelyek egy gyakorló katolikus ember számára hétköznapinak tűnnek. A film nemcsak a zenéjével közelített a fiatalok világához, hanem az alkoholfogyasztást is természetesen ábrázolta, ahogy a főszereplők nehéz hátterét is érzékeltették. Örültem neki, hogy a készítők nem kezelték tabuként vagy nem hallgatták el ezeket a témákat. Úgy éreztem, hogy ez egy igazi dokumentumfilm, és a szereplők valódi reakcióit láthatjuk. Szívet melengető volt számomra mindkét oldal nyitottsága, és újra rádöbbentem azoknak az értékeknek a súlyára, amelyeket vallásos közegben felnőve kaptam.

 

 

A filmet követő beszélgetést Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Háza igazgatója vezette. Az alkotókat Bazsik Ádám producer képviselte, és a forgatásnak otthont adó csornai premontrei kolostor apátja, Fazakas Zoltán Márton is elfogadta a meghívást. Két Szent Ignác-i lelkiségű szerzetes, Bellovics Gábor SJ és Tornya Erika RSCJ is részt vettek a beszélgetésben.

 

 

Bazsik Ádám elmondta: a Shoeshine filmjeit az inspirálja, hogy megmutassák Isten arcát mindenhol és mindenkiben, a világ távoli pontjain, a nélkülözők közösségeiben is. Tornya Erika és Bellovics Gábor is aznap látta először a filmet, és mindketten kiemelték, hogy az egy fontos személyes találkozás történetét beszéli el. Gábor atya hozzátette, hogy a távolinak érzett Egyházzal kapcsolatos indulatokat a személyes beszélgetések során általában felváltja a spirituális kérdések iránti belső szomjúság, ahogyan azt a filmben is láthattuk. Ez kihívást is jelent a lelkipásztorok számára, hiszen egyre kevésbé elégséges a szószékről kihirdetni az igazságot, a személyes hitelességen egyre több múlik. Fazakas Zoltán Márton premontrei apát is megerősítette, hogy nem a térítés, hanem a találkozási lehetőség megteremtése volt a céljuk a két fiatal befogadásával.

 

 

A film kétségkívül felvetette a hivatás kérdését, akár az emberi élet értelmére, akár a szerzetesi hivatásra gondolunk. Mindhárom jelen lévő szerzetes megfogalmazta, hogy bár sokan érdeklődnek az elcsendesedés iránt, célzott hivatásgondozásra is szükség van. Sok ember céltalanul sodródik az életben, vagy maga sem tudja, mit keres.

 

 

A filmben Zsoltit már az első este megfogta az a szeretet és figyelmesség, amit a közösségben tapasztalt. A monasztikus rend szigorú napirendje, a közösségi együttlét nyújtotta biztonság erősen eltér az átlagos élettől. Az apát elárulta: volt is benne félelem azzal kapcsolatban, hogy a film fogadtatása hogyan hat majd a közösségükre. A kamera állandó jelenléte is szokatlan volt a számukra. Mégis belevágtak a forgatásba, mert a film egy jó eszköz lehet arra, hogy felkeltse a figyelmet – persze ahhoz önmagában nem elég, hogy valakiben megszülessen az elhatározás a szerzetesi hivatásra. Bazsik Ádám producer megismételte, hogy a Shoeshine küldetése pontosan a kereszténység örömhírének bemutatása a nagyközönség, főleg a fiatalok számára, az ő nyelvükön keresztül.

 

 

Bellovics Gábor elmondta, hogy már többször tapasztalta a kívülállók meglepetését azzal kapcsolatban, hogy egy szerzetesi közösségben „normális körülmények vannak”. Még katolikus iskolába járóktól is hallotta azt a kritikát, hogy az iskola egy „burok”, ami életidegen. Pedig a valóság olyan is lehet, mint egy keresztény közeg. A szerzetesek nem különcök, hanem teljesen átlagos emberek, akik már döntöttek valami mellett.

 

 

A beszélgetést hallgatva önkéntelenül is a saját tapasztalataimra gondoltam. Keresztény nevelést kaptam, és a sok év alatt bizony árnyaltabb képet alakítottam ki az Egyházról, mint a két fiatal egy hét alatt. Sokféle emberrel találkoztam, szeretetet, elfogadást, és bizony ezek ellentétét is megtapasztaltam. Aztán az jutott az eszembe, hogy a világ szomjazza az igazságot. Újra feltettem magamnak a kérdést: Vajon én magam mennyire vagyok hiteles egy kereső ember számára?

 

 

parbeszedhaza@jezsuita.hu
06-1/411-0825