Logo
A magyar jezsuiták lelkiségi és kulturális központja
Roma misszió Arlón
2020.07.24

Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legszebb panorámáját kínálja az a tavacska, amely Arló határában, a környező hegyek ölelésében, a megejtő nevű Suvadás-ligetben csalogatja a látogatókat. A település másik nevezetessége nem természeti és nem is emberkéz alkotta látványosság. A Szent Ferenc Kisnővérei közösségről van szó, melynek tagjai évek óta elkötelezetten foglalkoznak a helyi, főként hátrányos helyzetű romákkal. Ebbe a már előkészített talajba szeretne további magokat vetni a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, együttműködésben a szerzetesnőkkel, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, melynek alelnöke, Vecsei Miklós társadalmi felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztosként felel a romastratégiáért. Az általa koordinált Felzárkózó települések programba immár több mint hatvan falu tartozik, köztük idéntől Arlóval.

A jezsuiták jelenléte éppenséggel nem előzmény nélküli, hiszen a rend miskolci Fényi Gyula gimnáziumában a korábbi években hat helyi cigány fiatal nyert felvételt; hárman már leérettségiztek, hárman még tanulnak. Szintén jelen van Arlón a rendhez kötődő Lehetőség Iskolája, mely a nyolc általánost valamilyen okból el nem végző felnőtteknek segít bizonyítványt szerezni immár tíz esztendeje.

A kezdeményezés első nyilvános alkalmán, a nagyközség épp felújítás alatt álló iskolaegyüttesének szomszédságában álló közösségi házban vagyunk, melyet akár a Párbeszéd Háza alkalmi, kihelyezett helyszínének is nevezhetnénk. A színpadon ugyanis Sajgó Szabolcs SJ, a pesti intézmény igazgatója arról beszél: a jezsuiták elsősorban tanulni jönnek ide, hogy aztán e tapasztalatok birtokában, a szótértés jegyében segítsenek romának és nem romának közelebb kerülni egymáshoz. És mivel talán a muzsika nyelve képes leginkább hidakat építeni különböző kultúrák között, máris átadja a helyet Kathy-Horváth Lajos hegedűművésznek és társainak, akik közül ketten is tagjai a Száztagú Cigányzenekarnak. A Páva János énekest is felvonultató műsorban Brahms és Strauss mellett magyar nóta és cigánydalok egyaránt helyet kapnak, s a közönség hálás tapssal jutalmazza a fellépőket.

A hétköznap délutáni időpont ellenére a közel százfős terem kétharmada megtelik; cigányok és nem romák is eljöttek, itt van a polgárőrség több tagja, s miután a koncert véget ér, rövid szünet után filmvetítés következik. Merthogy az alkalom a Párbeszéd Háza kihelyezett filmklubjainak sorozatába illeszkedik: a Horánszky utcai központ mellett mozikban is tartanak vetítéseket, legutóbb börtönsorozat vette kezdetét, ezúttal pedig a klubalkalmak Arlón folytatódnak. A most bemutatott bő tízperces alkotás arról szól, miként kirándulnak szegedi roma szakkollégisták Esztergomba, és azt taglalja, a program keretében hogyan lehet, és hogyan nem megszólítani, lekötni a fiatalokat. Az arlói vetítéssorozat augusztus végén, majd később is folytatódik, olyan fellépőkkel, mint a Kaláka Együttes és Csókay András agysebész, de a tervek között szerepel a pesti Jezsuita Roma Szakkollégium hallgatóinak látogatása is.

A film után Sajgó Szabolcs Velkey Balázzsal, a miskolci jezsuita gimnázium igazgatóhelyettesével, valamint Zöldy Pál szociálpedagógussal beszélgetett a látottakról, majd a közönség kérdései, észrevételei következtek. Felszólalt a helyi óvodában dolgozó roma pedagógus éppúgy, mint az Arlón felnőtt, és egy katolikus pap által felkarolt fiatalember, valamint Vámos Istvánné polgármester, illetve Holczinger Ferenc SJ, a Fényi Gyula gimnázium igazgatója. Bár ki-ki a maga nézőpontból közelített a témához, mondandójuk lényege egybecsengett: az empátia, a múltban ejtett sebek gyógyítása, a kiengesztelődés, a másiktól való tanulás képessége segítheti hozzá a cigány és a többségi társadalmat a kölcsönösen gazdagító együttéléshez. A folytatás ennek jegyében következik, így a nap végeztével a „Viszontlátásra” nem merő elköszönési fordulat volt, hanem egy remélhetőleg szépen kibontakozó kapcsolat kezdetét volt hivatott fémjelezni.

Szőnyi Szilárd írása

https://jezsuita.hu/rommisszio-arlon-immar-a-jezsuitak-reszvetelevel/

A következő alkalom Arlón 2020. augusztus 27-én lesz dr. Csókay András professzor részvételével.

Hírfolyam