A nem várt beteljesedés
2019.07.02

A Vászonkrisztus filmklub utolsó idei alkalmán a Babette lakomája című alkotást néztük meg június 25-én a Párbeszéd Házában. Gabriel Axel rendezése a maga gyönyörű képeivel és kimért párbeszédeivel lassan folyt a nem várt beteljesedésig, ami egy pazar vacsora formájában lepte meg a film fókuszában álló kis puritán közösséget. A vetítés utáni beszélgetésben a szárított halaktól a predestinációig sok minden szóba került a meghívott vendég, Balog Zoltán református lelkész és a közönség gazdag hozzászólásai nyomán. A kommunió témájának szentelt este szép gesztussal zárult.

Borda Máté reflexiója

 „A nagy drámák mélyén, dübörögve vagy csendben, ott gurul, mint egy vasgolyó, az, hogy egyek vagyunk. A hősök vívják a maguk párharcát, és a mélyben gurul ez a golyó. A nagy művekben. Többnyire csöndben.” Pilinszky mély értelmű megjegyzése tökéletesen illik a Babette lakomája című filmre is, jóllehet a párharcok itt nem véresek, hanem a lélekben zajlanak, és nem emberek között dúlnak, hanem mindenki önmagával viaskodik.

 

A szerelmet szigorú lelkész-apjuk miatt elutasító nővérek egész életükben hordozzák a kérdést, vajon jól döntöttek-e. Udvarlóik, egy katonatiszt és egy francia énekművész, miután kosarat kapnak, karrierjük építésének szentelik az életüket, és a lányokhoz hasonlóak őket is mardossa a kétely, hogy a jó útra léptek-e. A dániai falu kis protestáns közösségében pedig azonnal felszínre törnek a konfliktusok, mihelyt meghal a tekintélyével rendet tartó lelkész.

 

Ebben a helyzetben szegődik a nővérekhez házvezetőként Babette, aki Párizsból menekül, miután az 1871-es események során meggyilkolják családját. A végkifejlet egységéből már itt megsejthetünk valamit, hiszen Babette-et az időközben karrierjéből kiábrándult francia énekes irányítja a dán nővérekhez.

 

Babette korábban Párizs egyik legelőkelőbb éttermének séfje volt, mégis szó nélkül végighallgatja, amikor a nővérek bevezetik puritán konyhájuk világába és elmagyarázzák neki az ételkészítés alapjait. Itt mutatkozik meg először, hogy Babette krisztusi alak, aki mindent elveszítve kiüresíti magát és szolgai alakot ölt, ahogyan Pál mondja Jézusról a filippiekhez írt levelében.

 

A végkifejletet elindító esemény, hogy Babette nyer a lottón. A pénzből pazar francia vacsorát készít a lelkész születésének századik évfordulója tiszteletére, amire a kis közösség tagjai mind hivatalosak. Amikor megérkeznek a Franciaországból rendelt alapanyagok és élőállatok, köztük egy óriási teknős, a lelkész által önmegtartóztatásra nevelt közösség szörnyülködik a bűnös bőségen, és megfogadják, hogy a vacsorán figyelmen kívül hagyják az ízeket, és szót sem ejtenek az ételről, bármilyen jó is legyen.

 

A film csúcspontját adó lakoma a kegyelem kiáradásának helye. A puritán élethez szokott asszonyok és férfiak arca lassan elváltozik, és megjelenik rajta a derű. Először tétován, majd egyre nagyobb bizalommal kezdik élvezni a finomságokat: a teknőslevest, a friss gyümölcsöt, a francia bort. A haragosok kiengesztelődnek, a párok csókot váltanak egymással.

 

A vacsorán az egyik egykori udvarló, az időközben tábornoki rangot elért katonatiszt is megjelenik, aki komótos lassúsággal és élvezettel költi a lakomát, valahogy úgy, ahogy Huszárik Szindbádjában Latinovits. Az ételt dicsérő megjegyzéseivel nem kis része van abban, hogy a közösség is megnyílik az ízek felé. Jelenlétét végül az az asztali beszéd koronázza, amivel a film summáját is adja: az életben hozott döntéseinknél végső soron hatalmasabb a kegyelem, amely révén még azt is megkaphatjuk, amit egykor eltaszítottunk magunktól.

 

Ahogyan az állatok is mindent, életüket adják ezért a vacsoráért, úgy Babette is teljes vagyonát és egész lényét beleadja a főzésbe. Újabb isteni jegy az az alázat és diszkréció, amellyel mindvégig távol marad a vacsorától. A konyhában van, vagyis a rejtekben, mint az Atya, és onnan táplál.

 

Balog Zoltán szerint a film a hit sok arca közül kettőt mutat meg: az egyik a mélységes odaszánás és folyamatos önvizsgálat, hogy elég jól szolgáljuk-e az Urat – e nélkül nincs kereszténység –, a másik pedig, hogy nem azt várja tőlünk Isten, hogy sanyargassuk magunkat, hanem hogy élvezzük azt, amit adott. Eszembe jut a Nagy Szent Terézről szóló történet – egyszer a nagy önfegyelméről híres apáca jóízűen falt egy fácánt, mire rendtársai értetlenkedve kérdezték: hogy lehet, hogy máskor böjtölsz, most meg ilyen élvezettel eszed ezt a fácánt? Ha van fácán, eszem fácánt – szólt az ávilai szent egyszerű válasza.

 

Balog Zoltán azt is kiemelte: amit egy prédikáció vagy szentbeszéd olykor nem tud közel vinni a hívekhez a keresztény hit lényegéből, azt a kultúra sokszor meg tudja tenni. Mégis azt látjuk, hogy a meggyőződéses hívő emberek gyakran nem bíznak a kultúra e szerepében. Ez a film nagyon jó példa arra, hogyan tud egy kulturális élmény olyanfajta katarzist, megtisztulást adni, amit egy jó istentisztelet vagy szentmise, egy jó úrvacsora vagy szentáldozás után érezhet az ember – mondta.

 

A filmbéli tábornok Babette lakomáján elmondott beszédében elhangzik, hogy egyéni döntéseinknek végső soron nincs jelentősége, mert az isteni kegyelem ezeket felülírva megadhatja nekünk életünk beteljesülését. Ennek nyomán Sajgó Szabolcs atya, az est moderátora szóba hozta a predestináció kérdését. Balog Zoltán a tábornok mondatai kapcsán hangsúlyozta: nagyon fontos a kontextus, hogy ki mondja, mikor és kiknek? Egy döntései mellett hitelesen kitartó ember fogalmaz így a filmben, immár túl élete derekán, aki a vacsorán megtapasztalja a kegyelem döntéseinket felülíró túláradását. Ugyanennek az embernek a szájából fiatal katonatisztként hiteltelenül hangzott volna az egyéni döntések elbagatellizálása, miután hatalmas kártya-adósságot halmozott fel.

 

Balog Zoltán szerint a predestináció lényege abban áll, hogy a rólunk szóló isteni gondolat és terv már azelőtt megvolt, hogy megszülettünk volna. Pozitív üzenete pedig úgy foglalható össze, ahogy korábban Sajgó Szabolcs is fogalmazott: az isteni kegyelem a rossz döntéseink ellenére is képes minket eljuttatni – ha hagyjuk – életünk beteljesedéséhez. Sajgó atya ehhez hozzáfűzte, hogy a katolikus teológia mindig védelmezte és ma is védelmezi a predestinációt, de csak a pozitívat: Isten mindenkit az üdvösségre teremtett, senkit a kárhozatra, és végtelen szeretetével mindenkor vezet is mindenkit az üdvösség felé.

Befejezésül Sajgó atya bort ajándékozott a vendégnek, mire Balog Zoltán azt mondta: „A fájdalmat, hogy protestánsok és katolikusok nem tudunk együtt az Úr asztalához járulni, ne felejtsük el. Addig ajándékozzunk egymásnak bort, amíg azt ott nem tudjuk megosztani egymással.” Ihletett végszó egy közösségben töltött est végén.

 

parbeszedhaza@jezsuita.hu
06-1/411-0825