Vértesaljai László jezsuita atya, a Vatikáni Rádió munkatársa napról napra a háttérből – érzékenyen és nagy érdeklődéssel figyelte a családszinódus eseményeit, s kapcsolatban volt az azon jelen lévő négy magyar püspökkel is. Hazai tartózkodása alatt előadást tartott a Párbeszéd Házában, amelyet a rövid ismertető alatt lehet megtekinteni.

László atya nem a szinódus tárgyi ismertetésére törekedett, inkább a megérzéseit, reflexióit osztotta meg a hallgatósággal. A II. Vatikáni Zsinatra és az azt követő 14 szinódusra vetett történelmi pillantása kiemelte: amellett, hogy a mostani szinódus organikusan következik az előzőekből, annak mégis megvan a maga jelentős újdonsága.

Sokan sokféleképpen értelmezték a családszinódust, és egyesek csalódtak, mert úgy érezték, „nem történt semmi”. Holott történt valami, még ha nem is hoztak a végére semmilyen jelentős döntést – vélekedik Vértesaljai László. A szinódust a pápa megnyitotta, bezárta, de a tanácskozásokon alapvetően hallgatott – hatalmas nagy szívvel. Az Isten hangja nem Isten népe fölött van, hanem magában a népben, nemcsak a főpapokban, hanem a hívek összességében. Az elmúlt 50 évben talán túl sok is volt a felső utasítás az egyházban. Nem annyira újabb dokumentum kell. Fontosabb felfedezni azt, ami a miénk (Simone Weil). Ferenc pápa a kiüresedés pillanatát akarta „elcsípni”, amely a reform egyetlen igazi ideje és tere lehet. Vértesaljai atya idézte a pápa egyik metaforáját: Az egyház egy olyan ebédlőterem, ahol nincs spájz, a mindennapi kenyeret csak ma lehet megkapni. Frissesség, napra készség, a mai nap megélése a fontos, hiszen az az Isten, aki van, aki itt van, aki most van. Ez a mi Istenünk. Van, aki gondoskodik.

Ferenc szava, amit az egyházba hozott, a „pueblo” – nép. Van, aki illatozik, van, akinek szaga van, de mindenki ide tartozik, mindenki számít.

A reform nem külsődleges, hanem az ember belsejében kezdődik. Nem rajtam kívül, hanem bennem történik az egyház reformja. Nincs kész recept! Ferenc ezt tudja. Feszülten figyel Jézusra, hiszen a szív mélyén történő változás az, ami minden igazi reform kiindulópontja lehet.

Ezen a szinóduson mindent el lehetett mondani, mindent meg lehetett kérdezni – ebben van a nagy jelentősége. Mindenki családból jön és családba tart, így a szinódus mindenkit érint, és a sebzettségeink, megtörtségeink nagy erővel mutatnak arra, hogy irgalmas egyházra van szükség és igény. Egy olyan egyházra, amely közel megy az emberekhez – úgy, ahogy azt Mária tette Jézussal, és ahogy – nem egyszer látjuk – Ferenc pápa teszi.

A pápa asztalán vannak a szinódus dokumentumai. Hogy az azokban rejlő lehetőségek hogyan valósulnak majd meg, megvalósulnak-e, azon múlik, hogy a Lélek mire vezeti Ferencet, aki soha nem a saját, hanem mindig Isten akaratát kívánja követni.