Mit kezdjünk az időnkkel, mire tegyük fel az életünket? Tisztában vagyunk-e azzal, hogy a pihenés isteni parancs? A Szív július-augusztusi száma felhívja a figyelmünket rá, hogy sokfajta módon élhetjük az életünket –, de az biztos, hogy nagyon fontos a tudatosság – akár hegymászó valaki, akár színész, akár szülő, vagy akár pápa. Patsch Ferenc SJ Ferenc pápa eddig négy éves regnálásának mérlegét vonta meg az Evangéliumi provokáció című írásban, amelyből röviden idézünk:

Ha nem akarunk a bálványimádás bűnébe esni, bátran elismerhetjük, hogy minden pápának (és minden pápaságnak) megvannak az erős és gyenge oldalai. Így volt ez Péter apostol valamennyi utódával, s így van ez Ferenc pápával is. A liturgia szeretete és művelése például láthatóan nem tartozik a karizmái közé. Sajnos a szerzetesi (különösen a monasztikus) élet támogatása sem tűnik prioritásnak számára. Kétségtelenül erőssége viszont, hogy képes szót érteni a nem hívő és kereső emberek tömegeivel. Kulcsfogalmai – például a „kifelé induló” (missziós) egyház, az „egzisztenciális periféria”, „az egyház mint harctéri kórház”, a „nyájszagú pásztorok” – könnyen érthetők; olyan kifejezések, amelyek elérik az emberek szívét, felekezettől, sőt hittől és vallástól függetlenül is. Aki csak hallja, megérzi belőlük a pápa szándékának hitelességét, hitének és szeretetének erejét, tanításának Krisztustól való ihletettségét.

A dolognak persze – mint az lenni szokott – megvan az árnyoldala is: egy ilyen karizmával rendelkező egyházi vezetőre talán fokozottan is leselkedik az a veszély, hogy „stílusa” elidegeníti azokat, akik a pontos és teológiailag súlyozott megfogalmazásokhoz vannak hozzászokva, és spontaneitás helyett tőle is leginkább ilyen beszédmódot várnának. Mivel azonban a jelenlegi pápai megnyilvánulásokban kisebb hangsúly esik az „aklon belüliek legeltetésére”, ez könnyen az elhanyagoltság érzetét keltheti bennük, sőt felháborodást is kiválthat. Ferenc pápa kommunikációja kétségkívül kevésbé szolgálja ki azok igényeit, akik nagyobb biztonságra és világosabb útmutatásra vágynak a mai zűrzavaros, összekeveredett, posztmodern világban. Ez utóbbi igény talán inkább a „Nyugaton” élő keresztények (európaiak, észak-amerikaiak és ausztrálok) jellemzője; a globalizált világegyház többi része nagyrészt valószínűleg inkább üdvözli a kötöttségektől mentes hangvételt, és örül a nyugati teológiai fogalmak intézményes gyámsága alól való felszabadulás ígéretének. Bergoglio tehát pápaként is egy új, ébredező világ képviselője; azé a világé, amelynek hangját a mai demográfiai trendek figyelembevételével ezentúl aligha lehet hallatlanra venni az egyházban. Ismeri és szereti is övéit: a nemzetközi színtéren nála egyértelműbben ma senki sem emel szót a kisemmizettek – a szegények, kiszolgáltatottak és üldözöttek – érdekében. Mi ez, ha nem az evangélium képviselete?

A teljes írás A Szív július-augusztusi számában olvasható, amely kapható az újságárusoknál, illetve megrendelhető – online formában is a Jezsuita Könyvek oldalán.