Léleköntő - májusi hírlevél
2020.05.05

Hogyan építhetjük egymást a karantén tapasztalataival? "Bátorítani szeretnék mindenkit, aki autizmussal vagy ADHD-val élő gyermeket nevel, hogy gyűjtse össze a jó gyakorlatait, a bevált technikáit, a pozitív tapasztalatait. Elsősorban önmagunknak jelent nagy segítséget, ha tudatosítjuk, hogy mit változtattunk, mi az, ami működik, mit fedeztem fel a gyermekemmel, sőt, önmagammal kapcsolatban? De ezt akár meg is oszthatjuk egymással!"

Másfél hónapja már, hogy elindult a telefonos szolgálatunk, amelyet a koronavírus miatt beállt változásokra reagálva indítottunk, hogy a családok hirtelen kialakult kiszolgáltatott
helyzetében támasszá lehessünk. Az elmúlt idő arra is rámutat, hogy a szülőkkel való őszinte beszélgetések révén magam is jócskán gazdagodom…
Az, ahogyan a léleköntős és a telefonos szolgálatban megismert családjaink bepillantást engednek az életükbe, bizalmat szavaznak nekünk, megérint, lelassít, gondolkodásra indít. Az első érzés, amit felfedezek magamban, az a mély tisztelet. Az a küzdelem és kitartás, az elfogadó szeretet, amely kivétel nélkül jellemzi azokat a szülőket, akikkel eddig beszéltem, egészen különleges. Azt mutatja meg a számomra, hogy minden önmagunkkal megvívott, tudatosított nehézség tényleg alakít minket, sőt, az adott nehézség megküzdése szempontjából mesterekké tehet bennünket. A szülők legtöbbször azért hívnak, hogy meghallgatást nyerjenek, hogy tanácsot kérjenek. Mégis, miközben hallgatom őket, nyilvánvalóvá válik, hogy valójában kölcsönös a folyamat, hiszen én is sokat tanulok tőlük. Feltárul, hogy milyen mély szeretettel, a hétköznapi helyzeteket illetően bölcs elengedésekkel és kreatív megoldásokkal élik a mindennapjaikat.

Minden egyes beszélgetés élményt jelent: például azzal az édesapával, akinek bentlakásos iskolaotthonból került haza az autizmusban komolyabban érintett kisfia a három testvére mellé. Az édesapa teljes természetességgel biztosítja home office-ban dolgozó feleségének a nyugalmat és elvonulást. Segíti két iskolás gyermekét a tanulásban, játszik az óvodással s eközben minden maradék erejével keresi a kommunikációs eszközöket a szinte újként érkezett családtaggal. Érteni tanulja a gyermekét, aki bizony nehezen veszi a korábbi életének teljes felborulását. Lenyűgöz, milyen kreativitással küzd, készít eszközöket, mennyire tudatosan figyel arra, hogy a többi gyermekét ne terhelje túl az autizmussal élő testvérük felügyeletével. Az is tanulandó, hogy külső segítséget is tud elfogadni, sőt, kérni is ebben a helyzetben azért, hogy időnként maga
is folytathassa a munkáját…

Több édesanyánál egészen mély tisztelettel követem azt a folyamatot, ahogyan a helyzetet hamar felismerve a gyermekének leállt fejlesztését maga vette kézbe, s a heti szintű szakmai konzultációk alapján játszik tudatosan átgondolt és megtervezett fejlesztő játékokat a kicsivel. Nagy rugalmasságot jelent mindez, mert természetesen ehhez sok-sok más, korábban nagyon fontosnak tartott feladatot, kedvelt tevékenységet elenged, lemond, lerövidít… De ugyanennyire tisztelem azt a négy gyermekes édesanyát is, aki felismerve határait, úgy döntött, nem zsigereli ki magát a végletekig, lemond az érintett gyermek fejlesztéséről, és bízik a nyugalom fenntartásának erejében és a gyermekében… Bizakodást és örömet is tapasztalok akkor magamban, amikor látom a szülők bátorodását. A korábbi túlhajszolt életben sokkal kevesebb időt töltöttek a gyermekeikkel, hiszen óvodában, iskolában voltak s ezen túl is biztonságot jelentett az, hogy további fejlesztésekre, különórákra hordták őket. Sokaknál kiderül, hogy
némi önbizalom hiány is volt a gyermekeik szabadidejének betáblázása mögött. Sokszor azért bízták másra a gyermekükkel való foglalkozást, mert biztosak voltak benne, hogy mások jobban csinálják, mint ők…

Most azt látom, ebben az új helyzetben sokan új sikerélményt tapasztalnak, sőt, a gyermekük új képességeit is meglátják, kettejük bizalmi kapcsolata is változik. Sokan számolnak be arról, hogy nagyon jó napirendet tudtak kialakítani, ami az összes családtagnak segít, nem csak az autizmusban, ADHD-ban érintett gyermeknek. Az otthoni teendők rendszeres beosztása is sok helyen új elemévé vált a mindennapoknak, s ez elégedettséget okozhat. Nem vagyok teljesen egyedül
édesanyaként a háztartási teendőkkel, mert például a kicsi is képes arra, hogy meglocsolja a virágokat, hát még a nagyobbak! A kiszámíthatóság nekünk is jót tesz, főként ha valamennyi énidőt is sikerül betervezni: például, ahol ebéd után fél óra szieszta van, ott gyakran a szülők is pihennek. Meghatározó tapasztalatom még, hogy nagyon sok jószándékú ember van. A gondviselés jeleként élem meg, amikor csörög a telefon és kiderül, hogy valaki önkéntes munkára jelentkezik. Az önkénteseinknek köszönhető,
hogy sikerült elindítani számos segítő szolgáltatást: mese, relaxáció, báb foglalkozásokkal is kísérletezünk online, a legnehezebb helyzetekben pedig házhoz is mennek önkéntesek, hogy a gyermek fizikai felügyeletével tehermentesítsék a szülőket.

Általános tapasztalatom tehát az, hogy bár a karantén erősen próbára teszi a rugalmasságunkat, sok szeretett, vagy korábban nagyon fontosnak tartott tevékenységet el kellett engednünk, s a megmaradt régi feladatainknak új keretet, helyet, módot kellett találnunk, sőt, mindez minden nap új kihívások, új döntések elé állít… Mégis, nagyon sok új lehetőség, új felismerés fakad a mostani rendkívüli élethelyzetekből, sokat tanulhatunk egymás példájából és a párbeszédből. A hírlevél áprilisi száma kimaradt, mert azok az az autizmussal élő gyermeket nevelő írók, akiket megkerestem, mégsem tudták vállalni a cikket. Ahogy ezen elgondolkodtam, tiszta lett, hogy mindez lehetőséget is rejt
magában.

 

Bátorítani szeretnék mindenkit, aki autizmussal vagy ADHD-val élő gyermeket nevel, hogy gyűjtse össze a jó gyakorlatait, a bevált technikáit, a pozitív tapasztalatait. Elsősorban önmagunknak jelent nagy segítséget, ha tudatosítjuk, hogy mit változtattunk, mi az, ami működik, mit fedeztem fel a gyermekemmel, sőt, önmagammal kapcsolatban? De ezt akár meg is oszthatjuk egymással! A javaslat tehát az, hogy a pozitív példákat, jó gyakorlatokat írjuk le, összegezzük – először saját magunknak, s aztán akár egymásnak is, hadd legyen ez másoknak is segítség! Ha összegezzük a sikereinket, ha tovább gondoljuk egymás ötletét, részeseivé válhatunk egy olyan építő folyamatnak, ahol valami új és közös építkezés indulhat el!

Azért, hogy ez az építkezés közös maradhasson, van néhány kérésünk:

1. A Léleköntő Hírlevélben annak van helye, ami pozitív szemléletű és a gyermekkel kapcsolatos! Bíztatni, vagyis lelket önteni szeretnénk, és véletlenül sem egymás lendületét elvenni lélekölő hozzászólásokkal…

2. Ne terheljük egymást olyan témákkal sem, amelyek a szülőket és a szakmát megosztó kérdéseket érintenek (például diéta, homeopátia), ezeknek persze helye lehet más szülői fórumokon. Itt inkább az a célunk, hogy a másikat a saját útján erősítsük meg, elismerjük őt. Semmiképpen nem szeretnénk megütközést, vitát! A célunk, hogy a közöset keressük, nem azt, ami szétválaszt!

3. A szülői tapasztalatokon túl szívesen fogadunk a gyermekeket bemutató, elismerő, a különlegességüket felfedező, az ő értésüket segítő írásokat egyaránt.

4. Aki a megosztást vállalja, kérjük, küldje el az írását levélben a lelekontokoronavirus@gmail.com címre, s mi fenntartjuk a jogot, hogy a következő hírlevélben szubjektív kiválasztás alapján megjelentessük a leginkább megérintőnek és egymást segítőnek tűnő bejegyzéseket!

Anyák napján fejezem be ezt a hírlevelet. Kívánom, hogy minden anyatársam örömmel nézzen a gyermekére és az anyai hivatására ezen a szép napon!


Vető Anna


Honlap: www.nemadomfel.hu/lelekonto

Facebook: /Lelekontoprogram

Instagram: @lelekonto_program

 

parbeszedhaza@jezsuita.hu
06-1/411-0825